Kereső »
500 állást hirdet meg a Ford romániai kirendeltsége
2012. március 21, szerdaA krajovai gyár vezetősége tegnap jelentette be, hogy az alkalmazásokat még a héten elkezdik és május végéig fejezik be.
Klaus Johannist zavarja, hogy nincs ellenjelöltje
2012. február 23, csütörtökA Romániai Németek Demokratikus Fóruma az eddig tisztségben levő politikusokat indítja az önkormányzati választásokon.
Minden harmadik romániai súlyos anyagi gondokkal küzd
2012. február 10, péntekAz Eurostat felmérése szerint eléri a 8.89 milliót azoknak a száma, akik szegénységnek voltak kitéve 2010-ben, és körülbelül 4 millióan voltak, akiknek súlyos...
Átvette a csángó oktatási program felügyeletét a Romániai Magyar Pedagóguso...
2012. február 07, keddA programban részt vevő tanárok folytatják a tanítást, és a Moldvai Csángómagyarok Szövetség lemondott vezetőinek nagy része is együttműködik a pedagógusszö...
Előfordulhat, hogy kisebb adót húznak majd le az ezer lejnél alacsonyabb fi...
2011. december 07, szerdaA Romániai Patronátusok Országos Szövetségének elnöke szerint a kormány a következő napokban elemzi a társadalombiztosítási és a jövedelmi adó csökk...
Jövőre indul az őssejt bank
2011. november 28, hétfőJanuár-február folyamán elkezdheti működését a romániai őssejt bank, a legsúlyosabb vérképző-szervi problémákkal küzdőket gyógyíthatjá...
A munkaadók a kis fizetések adójának átalakítását szorgalmazzák
2011. október 31, hétfőA Romániai Vállalkozó Egyesületek Szövetsége (ACPR) azt javasolja a kormánynak, hogy fogadjon el olyan jogszabályt, amely szerint a munkaadók kiegészíthessék alkalmazotta...
Túl korrupt a romániai vállalkozói környezet
2011. október 20, csütörtökA romániai vállalkozói környezet túl korrupt, Romániának a „nulla toleranciával” kellene megpróbálnia kiküszöbölnie a jelenséget, meg kellene vá...
Vass Leventét jelöli az RMDSZ Marosvásárhely polgármesterének
2011. október 14, péntekErről tegnap döntött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi szervezetének bővített választmánya.
4 800 vonatozót bírságoltak meg
2011. október 12, szerdaFokozott ellenőrzéseket tartottak szeptemberben a romániai vonatokon.
2011. október 12, szerdaFokozott ellenőrzéseket tartottak szeptemberben a romániai vonatokon.
Erdély 2020: paradigmaváltás a fejlesztéspolitikában
2011. szeptember 25, vasárnapHuszadik vándorgyűlését tartja hétvégén Kolozsváron a Romániai Magyar Közgazdász Társaság. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazd...
Összekapcsolják a romániai és magyarországi autópályákat
2011. július 05, keddAnca Boagiu szállítási miniszter ma írta alá az erről szóló kormányközi megállapodást Völner Pál magyar tárcavezetővel.
A romániai anyakönyvi iratokat elismerik egész Európában
2011. június 29, szerdaA romániai anyakönyvi iratokat elismerik egész Európában más igazolási és törvényesítési formaságok nélkül, Románia csatlakozott az Anyakö...
3 500 tonna uborkát nem tudnak eladni a romániai termesztők az e-koli bakté...
2011. június 09, csütörtökAz agrárminisztérium szerint a raktáron maradt zöldségből eddig az oktatási minisztérium rendelt 30 tonnát.
Drágulnak az élelmiszerek
2011. május 23, hétfőA Romániai Mezőgazdasági Termelők Szövetsége (FNPAR) szerint a következő időszakban az élelmiszerek drágulására lehet számítani a meteorológiai körülmé...
Orosz kézbe kerülhet a Volksbank romániai kirendeltsége
2011. április 13, szerdaA Reuters hírügynökség szerint Oroszország legnagyobb kereskedelmi bankja a Volksbank részvényeinek 51 százalékát vásárolná fel.
Párhuzamos világok
2011. március 10, csütörtökA Romániai Képzőművészek Egyesületének nagyváradi fiókja Párhuzamos világok címmel kiállítást szervez a Vízuális Művészetek Galériá...
Megbénult a romániai használtautó-piac
2011. január 17, hétfőMegbénult a romániai használtautó-piac, miután jelentősen emelkedett a bejegyzési adó.
2011. január 17, hétfőMegbénult a romániai használtautó-piac, miután jelentősen emelkedett a bejegyzési adó.
A romániai vállalatoknak csak az egyharmada bízik abban, hogy 2011-ben fell...
2010. december 31, péntekKörülbelül ugyanennyien kételkednek a gazdaság növekedésében.
2 alkalmazottal indítja el a novemberben alapított romániai üzletét a Googl...
2010. december 08, szerdaA cég vezetői azzal számolnak, hogy körülbelül 30-50 százalékos növekedést hoz a hazai online piacon az, hogy Romániában is lesz fiókja a Google-nek.
2010. december 08, szerdaA cég vezetői azzal számolnak, hogy körülbelül 30-50 százalékos növekedést hoz a hazai online piacon az, hogy Romániában is lesz fiókja a Google-nek.
Legolvasottabb cikkek
Fényes Szabolcs-emlékest Majális 2012 - Pető Csilla képviselői sátrának programja A Harangszó májusi első számából Javában készülődnek a nagyváradi RMDSZ körzetek a Tulipán Majálisra Tragédia a malomban FESTUM VARADINUM XXI. RENDEZVÉNYSOROZAT Játékos zarándoknap Apostu letartóztatásban marad Elbocsátásokra készül a posta Több, mint 30 millió lejes tartozást halmozott fel a Román Posta az állammal szemben első évharmadban.
Fényes Szabolcs-emlékest Majális 2012 - Pető Csilla képviselői sátrának programja A Harangszó májusi első számából Javában készülődnek a nagyváradi RMDSZ körzetek a Tulipán Majálisra Tragédia a malomban FESTUM VARADINUM XXI. RENDEZVÉNYSOROZAT Játékos zarándoknap Apostu letartóztatásban marad Elbocsátásokra készül a posta Több, mint 30 millió lejes tartozást halmozott fel a Román Posta az állammal szemben első évharmadban.











