Hirdetés
Vedresábrány »
Monospetri napok
2009. augusztus 06, csütörtök

A hétvégén rendezik meg a Monospetri napokat.
Szandi lesz a sztárvendég.

Szombaton veszi kezdetét a falunap 12 órakor futballbajnoksággal az Általános iskola mögötti sportpályán. 18 órától a T.A. Team tánccsoport lép fel, 18:30 perckor pedig a monospetri romák műsora kezdődik, 20 órától az Amazon Ász szórakoztatja kikapcsolódni vágyókat, míg 21 órától Mc Bódi lép színpadra. Ezt követően kezdődik a szabadtéri diszkó.

Vasárnap 10:30 perckor kezdődik az Ökumenikus istentisztelet a római katolikus templomban, majd megkoszorúzzák az I és a II világháborúban elesettek monospetri áldozatai tiszteletére állított emlékművet. Imádkozik Katona Jenő amerikai misszionárius, református lelkész. 12:15 perckor lesz a kultúrház ünnepélyes felavatása. 15:30 perckor Biró Endre Monospetriről készített monográfiájának bemutatájóra kerül sor, méltatja Nagy János Csaba plébános. A könyv-bemutatót követően színpadra lépnek Monospetri testvérvárosának, Bucsának az ifjú táncosai, a monospetri óvodások és iskolások, valamint a Német Demokrata Fórum Szivárvány Tánccsoportja.  17:30 perctől lép színpadra a margittai Martin Tímea, aki népdalokat énekel majd. 18:00 a Top Secret együttes lép fel, 18:40 perctől Florica Ruge énekel román népdalokat, majd 19:20 perctől ismét Martin Tímea énekel, de ezúttal könnyűzenei tudását mutatja be. 19:30 perctől a a paptamási Mohácsi Brigitta énekel, majd 20:10 perctől a Control Dance Group táncol, 21 órától pedig a sztárvendég Szandi fokozza a hangulatot. 22 órától tűzijáték, ezt követően pedig a Dreamers zenél, majd a szabadtéri diszkó zárja a Monospetri falunapok idei programját.

Demian Zsolt


A kategória további hírei:

Monospetri napok


Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro