Szinesvilág »
"Meg is kérdezték az ismerőseim: milyen anya vagyok én!"
2010. január 29, péntek
Kulcsszavak:
Szabó Tünde, úszó, baba,
Szabó Tünde tizenkét év után ismét gyermeket vár, méghozzá ikreket! A volt úszóbajnok ugyanúgy készül az anyaságra, mintha első kisbabáját várná, s elárulta: az egészséges életmód is hozzátartozik a hétköznapokhoz.
Szabó Tünde bár jó ideje visszavonult az élsporttól, az úszás nem tűnt el az életéből. Az úszóbajnok jelenleg jogászként dolgozik, azonban már nem sokáig, hiszen tizenkét év után ismét gyermeket vár, s ezúttal két apróság lakik a pocakjában.
"Még aktívan dolgozom jogászként, de a picik érdekében, hamarosan el kell kezdjek pihenni. A pihenés nálam abból áll, hogy a tizenkét éves lányommal - aki országos bajnok, ranglista-vezető úszó - reggel ötkor felkelünk és elviszem az uszodába, délután pedig megyünk érte. A párom is sokat segít, de a család életét nagyrészt én szervezem a munka mellett" - mesélte a STOPnak Szabó Tünde, aki - mivel szakedző is egyben - lányát is maga terelte a sport felé, s tanította meg a négy úszásnemre.
Az úszóbajnok elárulta: az ikrek életéből sem hiányozhat majd a sport, s őket is úgy várja, mintha az első gyermeke születne.
"Nem az első babám születik, de majdnem olyan, mintha az első lenne, hiszen tizenkét év telt el a lányom születése óta, most meg hirtelen kettő jön. Az orvos meg is kérdezte, hogy a családban születtek-e ikrek, s mondtam, hogy én az vagyok, hiszen van egy ikertestvérem. Így annyira nem újdonság, de azért meglepett" - mosolygott Tünde, aki ismét készül az anyaságra, de mint mondta: az egészséges életmód mindig is nagy szerepet játszott az életükben.
"A lányom után nagyon sok mindenünk megvan, de babonából nem igazán vettem még babaholmikat. Meg is kérdezték az ismerőseim: milyen anya vagyok én, hogy még semmit nem vettem, de azt mondtam, hogy ez ráér az utolsó hónapban is! Az biztos, hogy a gyermekeim életének eleme lesz a sport, de hogy melyik sportág, az sok mindentől függ. A nagy leányzómra ránéztem és azt mondtam: úszásra termett, ugyanis ehhez kell genetikai adottság. Mindenképpen meg kell tanítani majd őket úszni, viszont a családi vérvonalban benne van a tenisz is. Ez majd úgy alakul, ahogy ők szeretnék, semmi sem lesz erőszak!" (stop.hu)
Hasonló hírek
Egy lakás árát drogozta el Szabó Győző
Szakmát váltott a magyar celeb
Hamarosan anya lesz Katalin hercegnő
185 milliót értek a sztárbaba első fotói
Három órát izzad naponta a TV2 sztárja
Győző segít a drogosoknak leszokni
Király L. Norbi: "Bent leszek Niki mellett a szülőszobán"
Puzsérral való kapcsolatáról vall Kiszel Tünde
Szabó Zsófi esküvőpárti
Világra hozta gyermekét a gyönyörű modell
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,











