Rózsa György - akivel a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorának felvételén találkoztunk - nemrég szembenézett a halállal, ám már jövőbeli munkái járnak a fejében. A népszerű televízióssal még kissé rekedt hangon múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk...

STOP: Nemrég súlyos műtéten esett át. Mi történt pontosan?

Rózsa György: A nyaki fő erek közül az egyik egy idő óta kezdett elzáródni: úgynevezett lágy plakk rakódott le benne. Ezt figyelték már korábban, mert jártam doppler vizsgálatokra, de nagyon sokáig a véráramlás teljesen szabályos volt, nem volt semmi baj vele. De aztán egyszer csak elkezdett romlani, először 60, majd most, amikor bementem 85 százalék fölött volt már, ezt pedig 70 fölött operálni kell, ugyanis azzal fenyeget a dolog, hogy bármelyik pillanatban leszakadhat az érfalról a lerakódás, és abban a pillanatban felmegy az agyba, ahol végtelen pusztítást végez. A professzor úr azt mondta: a szerencsés 20 százalék azonnal meghal, a másik 80 százalékról pedig nem érdemes beszélni, mert borzalmas: az egész családjának az életét és a sajátját is tönkre teszi, megbénul, megnémul, elveszti a látását, tehát nem tudja magát soha többé ellátni. Annyira sürgősnek ítélték meg a helyzetemet, hogy délben megcsinálták az érfestést, s másnap reggel velem kezdték a műtétet. 

- Hogy érzi magát most? 

- Még legalább ilyen lesz a hangom három-négy hétig. Most van a nyakamon a vágás mellett egy szilva nagyságú dudor, az arcom baloldali részét még "vissza kell állítani", mert nem nagyon érzem, idegen, mintha nem az enyém lenne. Pici pizsergést még érzek, de az idegeknek rendbe kell jönniük. A prof. szerint szerencsém volt, hogy időben elkaptuk, mert bármikor fennállhatott a veszély: hogyha például megyek fel egy lépcsőn, kicsit lihegek, s meglöki a vért, hogy több jusson fel az agyba, vagy elalvás közben kimarad a légzésem és a szív nagyobb adag vért pumpál...

- Bizonyára most másképpen telnek a mindennapjai...

- Most egy kicsit vigyáznom kell, nézetni a koleszterinszintet, figyelni, hogy nehogy felmenjen a vérnyomásom. Még van egy pici szédülés bennem, tehát nem vagyok teljesen magabiztos, néha kicsit félálomszerű állapotban vagyok, nagyokat ásítok délután és mostanában le is fekszem másfél-két órát, hogy pihenjek. 

- Mikor állhat ismét munkába?

- Jövő héttől már valószínűleg dolgozom rendesen. Egy négyrészes sorozatot készítünk elő - Magyar világkarrierek címmel -, négy igazi nagy világkarriert befutó magyar emberről, művészekről. Ezt már májusban forgatni szeretném. Utána júniusban a Bubus című színházi előadást dolgozzuk át televíziós játékká, ami két Kossuth-díjas művész, Molnár Piroska és Haumann Péter "jutalomjátéka": vidám darab, jókat fognak nevetni a nézők! Hogy aztán ősszel mi lesz, azt a csuda tudja...

- Mi a helyzet a műsorokkal? 

- Nagy csinnadrattát, szórakoztató műsorokat nem csinálok. Egyrészt, mert nem is nagyon készülnek, amik pedig készülnek, nem is nagyon vonzanak. Nem érzem az izgalmat, hogy benne szeretnék lenni, mert nem tartom őket igazán nagy csodáknak, különösen nem azokat, melyekben áll egy ember a súgógéppel szemben, elmond két mondatot, majd jönnek a különböző bejátszások nagyrészt az archívumból - azok a műsorok, amiket a kollégáimmal tíz, húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt csináltunk.

- Tehát ezek a műsorvezetők, már nem azok a műsorvezetők?

- Egyrészt úgy tűnik, hogy a televíziónak elfogyott a pénze, másrészt talán az ötlete. A kereskedelmi tévék szinte kizárólag külföldi licenszeket csinálhatnak. Ott egy műsorvezető gúzsba kötve táncol, én ezt nem szeretném. Egész életemben a saját műsoraim nagyobbik részét saját magam szerkesztettem. Nem szeretném, ha még azt is meghatároznák nekem, hogyan köszönhetek, mondhatom-e azt, hogy "Tiszteletem!", vagy csak azt, hogy "Jó napot kívánok!" és, hogy mondhatom-e azt egy játékosnak, hogy "Kovács úr", vagy kötelező azt mondanom egy 70 éves embernek is, hogy "Zsolti". Ezt nem tudnám megszokni, nagyon sok ilyen gesztust tiszteletlennek érzek a mai televíziózásban és nem lennék hajlandó egy idős hölgynek azt mondani, hogy "Gizike".

- Elég sok műsor ugyanazon sémára épül...

- Nem nagyon sok, majdnem mindegyik!

- Na, de nem volt ez mindig így...

- A Magyar Televíziónak harminc évig zászlóshajói voltak a vetélkedők. Volt egy úgynevezett "aranycsapat": Vitray Tamás, Egri János, Vágó Pista és, ha szabad mondani, Rózsa Gyuri. Nekünk minden évben be kellett adnunk fejenként legalább két-három játék, vagy vetélkedő ötletet, amiből legalább egyet mindenki meg is valósíthatott, volt, amikor kettőt is. Magyarul, harminc évig saját ötletekből óriási sikerű műsorok mentek, s mindig a vetélkedők voltak a legnézettebbek. Nem akarom elhinni, vagy elfogadni, hogy mind a négyünknek, vagy más fiatal kollégáknak egyszerre ment el az eszünk és nem jut eszünkbe semmi ma már! Nem kellene drága pénzen külföldi licenszeket megvásárolni, olyanokat, ami lehet, hogy másik hat országban nagyon sikeres, de gondoljunk csak Vágó utolsó műsorára a TV2-nél... hamar le kellett venni a képernyőről.

- Miért ragaszkodnak akkor a külföldi példákhoz?

- Ezek a televíziók nem hajlandóak tudomásul venni, hogy vannak magyar nézői sajátosságok, amik miatt néha át kell alakítani a dolgokat. Az egyetlen licensz műsor, a Zsákbamacska volt, amit az "apja" nem ismert volna meg! Durva változtatásokat hajtottunk rajta végbe, ettől viszont sikeres lett. Azelőtt rettenetesen sok olyan verseny volt, ami az egész országot megmozgatta. Ilyen volt a Ki mit tud? vagy a Ki miben tudós?, a Röpülj, páva!, egy kórusverseny, egy karmesterverseny, különböző nagy hazai esték, vetélkedősorozatok, stb. Rengeteg olyan műsor volt, ami értékteremtő, kultúraközvetítő, nemzeti értékeket megőrző, teremtő műsor volt. Mondjon most ilyet! Én nem tudok...

- Ezek a műsorok valóban eltűntek és nem igazán látni hasonlóan értékőrző produkciót...

- A Magyar Televízió műfajok tucatjairól mondott le. Nem készít gyerekműsorokat, tévéjátékot, vetélkedőket, szinte csak archívumból dolgozik, csak a régi dicsőségeinket dúsítja föl és mondja azt például, hogy Üdítő. Szóval a címek is árulkodnak... A Top Show című sorozatban, amit hat évig csináltam, igazi nagy világsztárok voltak, mint Kylie Minogue, Bonnie Tyler, Gilbert Bécaud, Gloria Gaynor és sorolhatnám még..., akiket ma már nem tudnak meghívni egy televíziós műsorba, mert nincs annyi pénz. Megnézném, hogy most mennyiért jönne el Kylie Minogue és énekelne az Operettszínházban élőben! Mert soha nem engedtem, hogy playback énekeljenek. Csak ebbe az egy sorozatba 313 világsztár jött el! Honnan lenne most erre pénz? 

- Nem vágyik ismét egy saját műsorra?

- Azt mondtam magamban, hogy csak a szereplés kedvérét, csak azért, hogy 44 év után még a 3221. műsor után a 3222-et is megcsináljam, nem csinálok műsort! Ha van olyan, amihez kedvem van, ami nekem is tetszik, és amiről azt gondolom, hogy egy picit értékesebb annál, ami most megy, akkor szívesen! Ha nem, akkor azt mondom, hogy volt gyönyörű 44 évem. Kevés embernek adatik ez meg: ma már inkább négyéves karrierek vannak. Egy rossz szavam nem lehet az életre: kifogtam még az utolsó jó hullámot, az utolsó 44 évet.

- Mi a véleménye az "utánpótlásról"?

- Sajnos úgy látom, hogy nem nagyon ölelte fel a Magyar Televízió azokat, akik Vitray, Vágó, vagy akár Rózsa helyére léptek volna, vagy legalábbis nem tudunk róla, mert tényleg van néhány nagyon tehetséges kolléga, csak olyan feladatot nem kapnak, amiben ezt bizonyíthatnák. Vitray mondta egyszer egy interjúban: nagyon tehetségesek az első végzős osztályából kikerült gyerekek, de ez sajnos nem fog kiderülni, mert súgógépről kell olvasni a mondatokat.

- Ha most újra döntenie kellene, ismét ezt az irányt választaná?

- Azt hiszem, ha most kellene pályát választanom és ismerném a mostani közeget, biztos, hogy nem a tévét választanám. Sokkal vonzóbb lenne minden más. Akkoriban pedig 10 éves koromban elhatároztam, hogy tévés leszek és végig is csináltam... (stop.hu)