Szinesvilág »
"Elöntötte a testemet" - Legyőzte az ítéletidőt a vörös műsorvezető
2011. július 21, csütörtök
Orosz Barbara szerelme ellenfeleként szállt hajóra a Kékszalagon a hétvégén, ahol alaposan meggyűlt a baja a hőséggel és a viharral.
"Délelőtt brutális napszúrást kaptam, annak minden jól ismert tünetével együtt. Hánytam, rettenetes migrén gyötört és lázam is volt. A mi hajónk egyébként kizárólag női versenyzőkből állt, aggódtak is miattam a többiek, de igyekeztem nem mutatni, hogy mennyire rosszul vagyok. Persze ekkor még nem sejtettem, hogy ez csupán a kezdet" - nyilatkozta Barbi, aki testközelből élte át a tomboló balatoni vihar pusztítását.
"Az adrenalin elöntötte a testemet, szinte önkívületi állapotban, totálisan felpörögve hajtottam végre a kapitány utasításait. Csuromvizes lettem, alig láttam a párától és a felcsapódó hullámoktól" - árulta el az Új Ásznak Barbara, akinek hajója végül szerencsésen megúszta az ítéletidőt, és hajnali 2 órakor, a 62. helyen befutottak a célba. (stop.hu)
"Az adrenalin elöntötte a testemet, szinte önkívületi állapotban, totálisan felpörögve hajtottam végre a kapitány utasításait. Csuromvizes lettem, alig láttam a párától és a felcsapódó hullámoktól" - árulta el az Új Ásznak Barbara, akinek hajója végül szerencsésen megúszta az ítéletidőt, és hajnali 2 órakor, a 62. helyen befutottak a célba. (stop.hu)
Hasonló hírek
Örökre lesántulhat Gianni
Gondolta volna ezt Juszt Lászlóról?
Pitiáner szerepet osztottak Fonyó Barbarára
Claudia párja sosem pózol majd a fotósoknak
Csonka Pici: ez nem rajtam múlik
Xantus Barbara gyermekei megsínylették
Elköltözött férjétől Xantus Barbara
Gundel Takács Gábor feleségének is köszönheti a díjat
Zorán: Jöhet még egy gyerek
Hegyi Barbara végighányta a repülőutat
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,











