Szinesvilág »
Virágvasárnaptól húsvéthétfőig
2010. március 25, csütörtök
A Magyar Televízió ebben az évben is a kereszténység legnagyobb ünnepéhez méltó programokat ajánl nézőinek. Az MTV sajtószolgálatától érkezett összeállítás a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztőségének gazdag műsorkínálatából ad ízelítőt.
Az ünnepi műsorfolyam március 28-án, virágvasárnap kezdődik. Az Engedjétek hozzám című összeállításban Vízvárdy Rita szerzetes, szociális testvér a gyerekeknek eleveníti fel a virágvasárnap legfontosabb eseményét: Jézus ünnepélyes bevonulását Jeruzsálembe (m1, 10.05). A Metodista magazinban a száz éve megjelent metodista újság, a Békeharang múltjával és jelenével ismerkedhetünk meg (m1, 10.00). A virágvasárnapi evangélikus istentiszteletet Pestszentlőrincről a Magyar Televízió mindkét csatornája 12 órakor közvetíti. „Az igehirdetés Jézus és Pilátus találkozására emlékezik” – idéz húsvéti gondolataiból Győri Gábor esperes, a gyülekezet lelkésze. „A hatalomért erőszakos harcot folytatók világában Jézus a szeretet hatalmát vitte diadalra, amikor vállalta a halált, és feltámadása igazolta igazságát.”
Április 2-án nagypénteken 19 órakor a nézők a Pozsonyi úti Hálaadás templomának református istentiszteletébe kapcsolódhatnak be, igét hirdet Berkesi Gábor lelkész (m1). A helyszíni közvetítést követően Ez az ember valóban az Isten fia volt című elmélkedés a római százados döbbent szavaiból merít. Barsi Balázs ferences szerzetes annak a drámai órának a történését eleveníti fel, amikor a „templom kárpitja kettéhasadt”. Egyben nekünk is szól a kérdés: „megszületett-e bennünk is a százados felismerése?”
Április 4-én, húsvét vasárnapján az Evangélikus ifjúsági műsor a Kisdeák Evangélikus óvoda életébe ad betekintést. E falak közt nem csupán keresztény szellemű nevelés folyik, az elkötelezett pedagógusok, Vittay Ágnes óvónő vezetésével a legifjabb nemzedéknek a hitet a mindennapi élet természetes részeként adják át (m1, 11.25, m2, 14.55).
A húsvétvasárnapi katolikus szentmisét a Magyar Televízió a budapesti Szent István Bazilikából közvetíti Az áldozatot Erdő Péter bíboros, prímás mutatja be. A kereszténység legnagyobb ünnepén feleleveníti a nagyszombati vigíliát, amelyben a tűz és a víz megáldása után megemlékezünk a Fény születéséről, azaz Jézus Krisztus feltámadásáról. Ezt követően Kapcsoljuk Rómát, XVI. Benedek pápa az öröm húsvéti üzenetét küldi a „városnak és a világnak”. A nézők a helyszíni közvetítéseket mindkét csatornán figyelemmel kísérhetik.
Húsvéthétfőn az MTV a Budafoki Baptista Imaházban bemutatott istentiszteletet közvetíti felvételről (m1, m2, 11.00). Kulcsár Tibor, a feltámadási ünnep igehirdetője az új évezred emberének üzen: „Egykor számosan találkoztak a feltámadt Krisztussal, azóta milliók és milliók mondhatják el magukról - Jézus Krisztus által új életet, új életszemléletet, új reménységet nyertek. Ez a lehetőség ma is nyitva áll mindenki előtt!”
A Magyar Televízió minden kedves nézőjének áldott ünnepet kíván!

Hasonló hírek
Bódi Gusztiékat nem egyszerű lepipálni
Gombos Edina húsvétkor grillpartit rendez
Hatalmas a változás Geszti Péternél
Fábry Sándor feláll az RTL Klubtól
Nem írta alá felmondását a köztévé műsorvezetője
Egy díva királynői szerepben
Három év után végre megkapja méltó sírkövét Antal Imre
MTV: Nyeregszemle
MTV: egységben a tudomány
Saját műsort kap az MTV-től D. Tóth Kriszta
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,