Szinesvilág »
Végre lesz karácsonya Claudiának!
2011. december 24, szombat
Kulcsszavak:
Liptai Claudia,
karácsony,
Budapest - Évek óta nem tudott igazán önfeledten karácsonyozni Liptai Claudia (38), hiszen rengeteg munka, magánéletbeli válságok, tragédiák sora árnyékolta be boldogságát.
Elvált, aztán tavaly elvesztette szerelmét, Daróczi Dávidot, majd imádott édesanyját is. Az idén azonban végre tiszta szívvel, felhőtlenül tudott az ünnepi előkészületekre koncentrálni, hiszen miután a Mokkától és a Jóban Rosszbantól is elköszönt, mindenre jutott ideje. Legfőképpen pedig azért lesz különleges számára ez az ünnep, mert először tölti kettesben a szentestét kislányával.
Tavaly még Gesztesi Károly is velük volt, az idén azonban úgy döntöttek: apukája csak másodnap találkozik Pankával. Szerelmével, Péterrel is csak később köszöntik egymást, a férfi kisgyermekeivel tölti 24-e estéjét
– Claudiának nagyon fontos ünnep a karácsony, ilyenkor nemcsak a szívét-lelkét öltözteti ünneplőbe, de a lakását is, sőt az ajándékokat is maga készíti a barátai számára – mondta el egy ismerőse. – Évek óta hagyomány, hogy jó barátnőjénél, Hegyi Barbaránál jönnek össze, és csokoládét, édességet készítenek ajándékként. Clau még ahhoz is ragaszkodik, hogy a díszdobozokat is saját maga rakja össze, ebbe csomagolják aztán a meglepetéseket. Ilyenkor olyan, mint egy kislány, gyermeki örömmel gyúrja a tésztát, keveri a csokimasszát, és aprólékos gonddal ragasztgatja össze a díszdobozokat. Ez számára az adventi időszak legszebb része.
Aztán pihenéssel tölti az év hátralévő részét, hiszen szüksége is van a feltöltődésre: tavasszal újra indul a Megasztár, amelyben ismét számít rá a TV2. (blikk.hu)

Hasonló hírek
Liptai Claudia egy lépésre az esküvőtől?
Liptai Claudia élő adásban kamuzott a nyomorról?
Feleség akar lenni Liptai Claudia
Liptai Claudia apjának megint nem sikerült
Romokban hever Liptai Claudia szerelmi élete?
Claudia párja sosem pózol majd a fotósoknak
Liptai Claudia és Ördög Nóra rokonok lesznek
Liptai máris visszatérne?
Exe rá se bírt nézni Liptai Claudiára
A szerelemtől fogyott le Claudia?
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,