Hirdetés
Szinesvilág »
Vécékagylóba szorult az öregúr - a katasztrófavédelem mentette ki!
2008. március 12, szerda

Vállig beszorult a karja a vécékagylóba egy idős férfinak, miközben elejtett lakáskulcsai után kutatott a nyugat-ukrajnai Rivne klinikájának mosdójában, ahonnan csak a katasztrófavédelem mentőalakulatának köszönhetően sikerült kiszabadulnia.
Az esetről szerdán beszámoló kijevi NTN tévécsatorna honlapja szerint a pórul járt 76 éves Olekszij Kopikov szégyellte az egészségügyi intézmény személyzetének segítségét kérni a kulcscsomó kereséséhez, ezért maga próbálkozott a megtalálásával. Csak akkor kezdett segítségért kiabálni, amikor már rosszullét környékezte a beszorult keze miatt. A klinika dolgozói azonban nem tudtak segíteni rajta, ezért a helyi katasztrófavédelem mentőalakulatát riasztották, amely alig negyedóra alatt a helyszínre is érkezett.

A mentés a szakszolgálat munkatársait is komoly feladat elé állította, mert hasonló esettel még soha nem volt dolguk. Mint Leonyid Nazaruk, a Rendkívüli Helyzetek Mininisztériuma rivnei egységének parancsnoka elmondta, a porcelán vécékagyló széttörésével eleve nem próbálkozhattak, mert veszélyeztették volna a férfi kezének épségét. Az idő azonban sürgetett, mivel a szerencsétlenül járt ember karja gyorsan dagadni kezdett és erősen zsibbadt. Félő volt, hogy ha nem lépnek idejében, akkor elkezdődik a végtag szöveteinek elhalása.

A katasztrófavédelmiek a pórul járt páciens kimentésére hidraulikus ollót, kalapácsot, vésőt, feszítőt vetett be, de így is egy órába telt, amíg sérülés okozása nélkül sikerült kiszabadítaniuk a vécékagylóban rekedt végtagot.

A rivnei klinika gondnokának elmondása szerint gyakori eset, hogy a betegek kulcsokat, mobiltelefonokat ejtenek a vécékagylóba. Ennek köszönhetően már jól megtanulta, miként lehet speciális horog segítségével kiemelni az elmerült tárgyakat. A mostani esetben azonban még neki sem sikerül megtalálnia Olekszij Kopikov kulcsait.


(stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro