Szinesvilág »
Varga Viktor eltörte mindkét csuklóját
2012. január 04, szerda
Élete legfontosabb fellépése lesz pénteken, ezért leszedte a gipszeket
Budapest - Sorra érik a balesetek Varga Viktort (23), a Csillag születik sztárjának néhány hónappal ezelőtti szemműtétje után most mindkét csuklóját be kellett gipszelni.
Viktor minden bizonnyal soha nem fogja elfelejteni a 2011-es karácsonyt, hiszen sérülése miatt a családi vacsora is kínszenvedés volt neki.
– Apukámtól előbb megkaptam az egyik karácsonyi ajándékomat, egy korcsolyát. Rögtön el is mentem kipróbálni. Egy forgást szerettem volna bemutatni a barátaimnak, de úgy érkeztem a jégre, hogy mindkét csuklómnál reccsenést hallottam, és iszonyatos fájdalmat éreztem – emlékezett a balesetre Viktor, akinek első útja így az ünnepek előtti napon a IX. kerületi baleseti intézetbe vezetett, ahol begipszelték mindkét kezét.
– Igencsak megnehezítette az ünnepeket ez a baleset. Szerencse, hogy a barátnőm, Linda mindenben segített. Az evés volt a legnehezebb. Fakanalat csúsztattam a gipsz alá, úgy próbáltam enni – mosolyogott az énekes, akiről legkorábban 6 hét múlva kerülhet le a rögzítés, ami most még inkább nehezíti a pénteki nagyszabású fellépését Thomas Anders előtt a Symában.
Viktor azonban megtalálta a módját annak, hogy mégse a balesetéről szóljon a nagy esemény.
– Tudom, nem kellene, de leszedtem a gipszet. Az egyik kezemen most egy műanyag merevítő, a másikon fásli van. Nem bírtam, képtelen voltam bármit is magam csinálni, fürdeni, enni, írni. Persze fáj még, és óvatosan bánok vele, de nem szeretném, hogy életem eddigi legfontosabb fellépésén a begipszelt kezem vonja el a figyelmemet – vallotta be Viktor, nem először érte komoly baleset.
– Nemrég egy 1960-ban készített motor felújításán dolgoztam, amikor a drótkefe egy darabja a szemembe ment. Fél centi mélyen szúródott a szaruhártyámba, félórás műtéttel távolították el. De törtem már csontomat motorozás és görkorizás közben is. Imádom az extrém sportokat, inkább kipróbálok mindent, a kockázatok ellenére is, mint hogy ne éljek. (blikk.hu)

Hasonló hírek
Balesetet szenvedett Medveczky Ilona
Szirota Jennifer megmentené édesapja életét a nyereményből
Életveszélyben voltak Bódi Gusztiék
Csepregi Éva erről sehol, senkinek nem beszélt
Világsztárral lépett fel a magyar énekes
Szakított az RTL Klub sztárja
Kizárólag így lehet működni az RTL Klub sztárja szerint
Életveszélyben volt a sztárszakács
Varga Viktor nem pont erre számított...
Évfordulóhoz érkezett a 15 éves sztár szerelmi élete
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,