Szinesvilág »
Újra kellett éleszteni a Hooligans gitárosát!
2011. augusztus 16, kedd
Kulcsszavak:
Késmárki Zsolt,
Hooligans,
Budapest - Mentőt kellett hívnia az elmúlt héten a Hooligans együttes basszusgitárosához.
A Blikk úgy tudja, Késmárki Zsolt (31) éppen egyik jó cimborája bulijából érkezett haza, amikor hirtelen rosszul lett, az eszméletét is elveszítette. Információink szerint újra is kellett éleszteni a zenészt!
Zsolt barátnője döntött úgy, hogy tárcsázza a segélyhívó számot, miután észrevette, hogy barátja nem érzékeli maga körül a külvilágot. A Hooligans basszusgitárosa állítja, nagyobb volt az ijedtség, mint a baj, igaz, az utóbbi pár napban a rajongók kénytelenek voltak őt nélkülözni a koncerteken.
- Az az igazság, hogy a barátnőm megmentette az életemet - emlékszik vissza a történtekre Késmárki Zsolt. - Bevallom őszintén, nem nagyon értettem én sem, hogy mi történik pontosan, csak annyira emlékszem, hogy rettentően kimerült voltam, a mentők pedig úgy látták jónak, ha bevisznek a kórházba.
Ott mindenféle géppel vizsgálgattak, az eredményekre egyelőre várni kell, viszont azt tanácsolták, hogy a következő pár napban inkább kíméljem magam, ezért úgy döntöttünk, hogy kihagyok pár koncertet. Szerencsére jó barátunk és zenésztársunk, Dandó Zoli vállalta, hogy beugrik helyettem pár koncert erejéig - tette hozzá Zsolti.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a Hooligans együttes basszusgitárosa kórházba került. Négy évvel ezelőtt zenésztársaival, Csipával (40) és Endivel (40) egy verekedésbe keveredett, amit nem úszott meg sérülések nélkül. A fiúk akkor szintén egy átmulatott éjszaka következményeként keveredtek ütésváltásba egy Akácfa utcai éjszakai bár előtt. Mindhárman kórházba kerültek, de kivizsgálás után távozhattak
Zsoltot azonban olyan erős fejfájás gyötörte, hogy inkább visszament a kórházba, ahol kiderült, verekedés közben olyan ütést kapott, ami miatt megrepedt a koponyája.
- Egy újabb vizsgálat után megállapították, hogy megrepedt a koponyám. Saját felelősségemre ugyan elhagyhattam volna a kórházat, de úgy döntöttem, inkább maradok, hogy megelőzzünk egy még komolyabb bajt - nyilatkozta akkor Zsolt, akit pár napra kénytelen volt nélkülözni a zenekara. Mivel a fiúknak tele van a naptárja koncertekkel, egy ilyen baleset miatt nem hagyhatják cserben a rajongókat. (stop.hu)

Hasonló hírek
A rosszullétig izgatta magát az operettszínész
Daganatos megbetegedéséről vall a magyar sztárszínész
Érkezik az újabb Edda-baba
Végrehajtás indult Dobrády cége ellen
Balesetet szenvedett Mészáros Árpád Zsolt
Újabb Edda-baba érkezik!
Polyák Lillának sokszor hiányérzete van
A Hooligans gitárosa még ma is gyászol
Hooligans: Az apánkat vesztettük el
Gyászol a Hooligans
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,