Szinesvilág »
Újabb halálos baleset a versenypályán
2010. szeptember 06, hétfő
Egy héttel Peter Lenz végzetes balesete után, egy kísértetiesen hasonló eset történt a tegnapi Moto2 versenyen, ami szintén egy kiváló pilóta életét követelte.
Ismét a gyász lengte be a MotoGP-t, miután az egyik futamon életét vesztette Tomizawa Shoya. A mindössze tizenkilenc esztendős japán Moto2-es pilóta a Riccione-i verseny tizenegyedik körében elesett motorjával, majd a szorosan mögötte haladó két társa átgázolt rajta. A horrorisztikus esetet követően Tomizawa azonnal kómába esett, és hiába szállították kórházba, már nem lehetett segíteni rajta. Az idei szezonnyitón diadalmaskodó tehetség halálát koponya, illetve mellkas sérülései, valamint belső vérzés okozták. A tragédia másik két érintettje közül, Scott Redding láb és csípő sérüléseket szenvedett, de egyik sem túl komoly, míg Alex De Angelis kisebb karcolásokkal megúszta. Egy hete a motoros királykategória egyik betétfutamán történtek hasonlók, akkor az alig tizenhárom éves Peter Lenz vesztette életét. (storyonline.hu)
Hasonló hírek
Mindent beáldozott Kocsis Tibor a győzelemért
50 éves Peter Jackson, A Gyűrűk Ura filmre álmodója
Megjelent Peter Gabriel új albuma
"Elöntötte a testemet" - Legyőzte az ítéletidőt a vörös műsorvezető
Kiderült Columbo halálának oka
Columbo kicselezte a lányát
Meghalt Peter Falk
A válás után is befeküdt egy botox-kúrára
Egy mozdulattal összeroppantaná unokáját az erőember
Magyar lány lett a világ legjobbja
Címkefelhő
Cameron Diaz,
díj,
férje,
Glamour Women of the Year,
gyerekek,
Johnny Depp,
Keresztes Ildikó,
Legjobb színésznő,
Megasztár,
Peller Anna,
szakítás,
színvonal,
szerelem,
Vanessa Paradis,
Zámbó Jimmy,
zsűri,











