Szinesvilág »
Téglának adtak el egy orosz templomot
2008. november 30, vasárnap
Az Ivanovszki területen téglának eladtak egy templomot - a hír a minap bejárta a világsajtót. A mögötte húzódó hosszú történet pedig egyaránt tükrözi az egész 20. századi orosz történelmet és a jelenkort.
A templom jövőre lett volna 200 éves. A kommunisták a negyvenes években klubbá alakították, de valamiért a kereszteket nem vették le. A hatvanas években azonban a helyi állami gazdaság igazgatója, bizonyos Kruglov a fejébe vette, hogy nyári iskola legyen a volt templomban. Lebontatta a kupolákat, emeletet építtetett a maradékra. Aztán hamarosan felmondott és elment a környékről, az iskola még pár évig működött. Később a területi vezetés intézetet rendezett itt be nehezen nevelhető gyerekeknek.
Amikor megérkezett a szomszédos Kinyesmából Gyenisz Bobkov vállalkozó néhány munkással, és bontani kezdte a romot, Komarovo felbolydult. Az öregasszonyok sápítoztak, szentül hiszik ugyanis, hogy azóta romlott el a településen minden, amióta az öreg templomról leszedték a kereszteket. Mások hívták a rendőröket, akik jöttek is, de Bobkov bemutatta a számlát, hogy a területi önkormányzattól vette meg az épületet. "Ez is csak üzlet, kölcsönt vettem fel, fizettem az önkormányzatnak az engedélyért, minden törvényes" - mondogatja.
Szvetlana Szorokina, az önkormányzat elnökhelyettese, aki aláírta a számlát, nem nyilatkozik. A Komszomolszkaja Pravda című lap kérdéseire írásban válaszolta: csak a levéltári adatokból látható, hogy az épület valaha templom volt, ma életveszélyes rom, ezért Bobkov engedélyt kapott, hogy a falu lakóinak biztonsága érdekében megtisztítsa a terepet a maradványoktól. Állítja: nem is tudták, hogy a rom valaha templom volt. Egy rubelt fizet téglánként a brigádvezetőnek, aki viszont darabját 8 rubelért adja el.
Bobkov is azt mondja: nem sejtette, hogy templomról van szó. Amikor megtudta, szaladt a pópákhoz, hogy vétkezett, mit tegyen. Az egyik azt mondta, a saját házába ne vigyen onnan semmit, a másik meg úgy vélte, inkább a befektetett pénz vesszen most, mint később minden. Bobkov az első tanácsot fogadta meg. Azt tudni lehet, hogy 400 ezer rubelt vett fel az üzletre a banktól, a nyugtáján meg százezer szerepel. Hogy a többi hol van, arra csak annyit mond: "Ki nem tudja, hogyan mennek a dolgok manapság Oroszországban?"
A bontómunkások azzal védekeznek, hogy a környéken nincs munka, de nagyon idegesek, félnek a falu haragjától. Az ügyészség nyomozást indított az ügyben. Azt azonban senki nem tudja, mi lesz abból a pár faldarabból, ami még megmaradt az egykori templomból.
(mult-kor.hu)

Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,