Szinesvilág »
Százezrekkel lóg Lázár Andreának
2012. január 27, péntek
Budapest - Kovács Lázárnak (37) havi 20 ezer forint több a soknál, ugyanis ennyivel kevesebbet fizet – bírósági ítélet ellenére - házasságon kívül született kisfia, Lázárka (3) után.
A gyermek édesanyja, Bíró Andrea egy hónapja inkasszót kért a bíróságnál volt szeretője bankszámlájára, vagyis kezdeményezte: tiltsák le Kovács Lázár fizetéséből a nekik járó pénzt.
Bíró Andrea (22), a sztárséf egykori szeretője kénytelen fillérezgetni, sokszor kétszer is átgondolja: megvegyen-e egy Túró Rudit közös kisfiuknak, a legkisebb Lázárkának, hiszen az apa nem fizeti a bíróság által első fokon megítélt havi 50 ezer forintos gyermektartást.
- Ügyvédem, Hyross Virág több mint egy hónapja hivatalosan is kérvényezte az ilyenkor megszokott és bevált módszert: az ítélet alapján vonják le az apa fizetéséből a törvényszéken megítélt gyermektartás összegét - mondja Andrea, aki csak gratulálni tud Kovács Lázárnak, és biztatja: vállalja el a monte-carlói milliomos állásajánlatát – amelyről a Blikk csütörtökön beszámolt. - Lázárkát úgysem akarja látogatni, ha meg ott kap jól fizető munkát, legalább a bíróság által megítélt 50 ezer forintot küldené, mert most csak harmincat ad fel havonta. Végre nem főne a fejem a fűtésszámla és az albérleti díj miatt - magyarázta a volt szerető, miért kénytelen behajtatni a neki járó pénzt.
Mint ismeretes, a kisfiú ügyében jelenleg is gyermekelhelyezési per folyik, miután mindkét szülő azt szeretné, ha nála nevelkedne. Környezettanulmány készült az apa és az anya lakhelyén, hogy dönteni tudjanak, melyikük képes a legkedvezőbben biztosítani a gyermek testi és lelki fejlődését. A sztárszakács bevallotta ballépését feleségének, aki azóta újabb babával ajándékozta meg, sőt felajánlotta párjának: a házasságukon kívül született fiút három féltestvérével neveljék fel közösen, ha szükséges.
- Lázárnak és feleségétől született fiainak természetes a külföldi vakáció, még akkor is, ha a bíróságon elhangzottak szerint Kovács Lázár apósának köszönhető a luxus. Az én kisfiam azonban apja miatt maradt ki élete első nagy utazásából - panaszolja az anyuka, aki egy modellügynökségnél dolgozik ügyintézőként. - Elvihettem volna magammal Ausztriába síelni, mert a munkahelyemmel volt lehetőség utazni, ingyen. Lázárka csak azért maradt a szüleimnél, mert az apjának is alá kellene írnia az útlevelét, és nem akartam ennek a hercehurcának kitenni magunkat - mondja az anyuka. Állítása szerint Lázár már 300 ezer forinttal adós, mert az október elején megítélt havi 50 ezer forint helyett csak harmincat fizet neki. Sőt a törvényszék által megítélt visszamenőleges különbözetet sem kapta meg.
- Miután már kérvényezte az inkasszót, Kovács Lázár fizetéséből - a számlatulajdonos belegyezése és akarata ellenére - automatikusan leemelhetik a kedvezményezettnek járó összeget. Amennyiben Kovács Lázár külföldön fog dolgozni, az sem akadály, a bírói letiltás végrehajtható a nemzetközi jogsegélyek útján - mondta Hyross Virág, Bíró Andrea ügyvédje. (blikk.hu)

Hasonló hírek
Mészáros Andrea közel lakik anyósához, Sophia Lorenhez
Életveszélyben volt a sztárszakács
Nyomorog a család, miközben a megasztáros szerencsét próbál
Malek Andrea elárulja, ki adta vissza a hangját
Elválást hoz a hetedik év Bochkor Gáboréknak?
"Sosem a pénzre mentem" - Dél-Amerikából jött haza a magyar színésznő
Szulák Andrea visszatér!
Pert veszített Kovács Lázár
Kovács Lázár elbukta a pert
Titokzatos kórral küzd Delhusa lánya
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,