Hirdetés
Szinesvilág »
Stohl már gyúr a börtönre
2011. május 11, szerda

A drogprevenciós előadásokon kemény kérdésekre kell válaszolnia a színésznek.
MONOR - Egyre durvább kérdésekkel és véleményekkel szembesül a súlyos közlekedési baleset okozásáért első fokon 2 év négy hónapos börtönre ítélt Stohl András (44). Mint arról korábban beszámoltunk, a színész hetek óta drogprevenciós munkát végez, sorra járja a középiskolákat, ahol a kábítószer árnyoldaláról beszél a diákoknak.

A monori József Attila Gimnáziumban az előadása után kőkemény kérdéseket is kapott a tanulóktól: egy diák például arról faggatta, tart-e attól, hogy a rabtársak majd szexuálisan zaklatják. Sőt jó tanáccsal is ellátta a kamasz: nem ártana elkezdenie Bucinak konditeremben erősíteni. A Nemzeti Színház művésze megnyugtatta: „Már gyúrok...". – Nem baj, ha „keresztre feszítenek" a gyerekek, megérdemlem. Úgy döntöttem, beszélek, azt viszont csak őszintén teszem – mondta Stohl, aki lemondott a VV vezetéséről, de a döntőt megnézte.

– Nem drukkoltam senkinek, egyszerűen rosszulesett, hogy nem vagyok ott, pedig amikor benne voltam, az esett rosszul, hogy jópofiznom kell – ismerte el a színész. Erdélyből is megkeresték, és mindenhová elmegy, mert hasznosnak érzi, holott a srácok szinte szadista módon faggatják: mikor, hányszor, milyen drogot fogyasztott. – Nem vagyok narkós, sem függő, ezt az elterelésen, amelyet sikeresen befejeztem, a pszichológus is megmondta, de a srácokban ez a kép él rólam, és megérdemlik az igazat. Főiskolásként először marihuánás cigivel kezdtem, és ettől akarom óvni őket, mert a lejtőn nehéz megállni. Látom, menynyit ártott, hogy eddig hallgattam, mert azt hiszik, maszszív alkoholista is vagyok, aki négykézláb hány és hullarészegre issza magát. Pedig csak alkalmi bulidrogos és ivós voltam, ma már nagyon ritkán és csak néhány pohár bort iszom.

Már csak azért is, mert szeme előtt lebeg, amit édesapjával kellett végigküzdeniük.

– Kevesen tudják, de az apukám az utolsó éveiben súlyos alkoholfüggő volt. Sokáig tudta, hol a határ és sosem volt agresszív a piától, ahogy én is csak jópofaságig ittam. Apukám nem tudott megállni, halála előtt a kórházba is cumisüvegben kellett neki becsempészni két deci bort. Nem többet, de ez tette boldoggá. (blikk.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
fzRYdOxMuenTvGVqc
swoziile,
2011. augusztus 30, kedd, 19:16
qDlkHH lftqnoeaqtid, [url=http://piocdxjkvusm.com/]piocdxjkvusm[/url], [link=http://rqptqvairify.com/]rqptqvairify[/link], http://csnjdgqydfnh.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro