Szinesvilág »
Ridley Scott: Rendezek, amíg élek!
2008. december 01, hétfő
A Nyolcadik utas a halál, a Szárnyas fejvadász és a Gladiátor világhírű brit rendezője Londonban beszélt a Blikknek a Hazugságok hálója című új filmjéről.
A Hazugságok hálója a negyedik filmje Russell Crowe-val, és az első, amelyben mellékszerepet osztott rá, és ő emiatt 25 kilót szedett magára. Mivel győzte meg?
Azzal, hogy végre igazi szemétládát alakíthat. Borzasztóan tetszett neki, hogy karaktere olyan CIA-főnök, akinek senki sem parancsol, ő pedig úgy irányítja telefonon keresztül a közel-keleti akciót, hogy közben a gyerekeit viszi az iskolába.
És ez volt az első alkalom, hogy Leonardo DiCapriót rendezte, méghozzá főszerepben.
Őt sokan nyálasszájúnak tartják, de ennek az ellenkezője igaz. Leo egy erősen motivált színész, akinek sok mindenről konkrét véleménye van, és ezt el is mondja. Számomra ez nemcsak meglepetés volt, hanem segítség is egyben. Többször is számon kérte rajtam, hogy miért nem dinamikusabb a film vezérfonala. Miért van szükség erre meg arra a kitérőre, amíg elérünk a lényeges dolgokhoz. Én bírom az ilyet. Pompásakat vitáztam vele, meg Russellal is a marokkói forgatáson.
Ön 70 évesen is a világ egyik legnagyobb munkabírású rendezője. Hogy csinálja?
Megszállottan szeretem a munkámat, és a mai napig jók az adottságaim. Gyorsan olvasok, kiváló érzékem van a térlátáshoz és az időbeosztáshoz. Például már most tudom, jövő ilyenkor min fogok dolgozni. Amíg bírom, ezt fogom és ezt akarom csinálni.
(blikk.hu)

Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,