Hirdetés
Szinesvilág »
Mobil és laptop rontja el a párkapcsolatokat
2008. március 12, szerda

Az elektronika vívmányai megmérgezik a kapcsolatokat. A meghitt esti pillanatok helyett mobilt töltünk, e-mailt nézünk, vagy zenét hallgatunk. Legalábbis ezt mondja egy brit felmérés, amely szerint az elektromos kütyük tönkreteszik a kapcsolatainkat.
Az esti alvás előtt minden harmadik ember elintézi utolsó telefonjait, rápillant az e-mail-jeire, körülnéz az általa kedvelt weboldalakon, és MP3 lejátszóján zenét hallgat az ágyban. Mindez a The Sleep Council nevű szervezet felméréséből derül ki. Az esti elfoglaltságaik között többen nevezték meg a telefonfeltöltést, mint az imádkozást, vagy a fogmosást. Hargitai Bea playmate igyekszik kizárni a hálószobájából ezeket a szerkezeteket.
- Bevallom, erősen függő vagyok, hiszen két mobilom, és két laptopom is van és lefekvés előtt nemcsak az üzeneteimet nézem át, hanem ha szükséges a mobilom is feltöltöm - magyarázza a topmodell, aki ma már a hálószobájába az ilyen szerkentyűk közül csak a televíziót "engedi" be. - Korábban a hálóban volt az összes elektromos kütyüm és sosem tudtam jól aludni - mondja Bea, akinek a párkapcsolatait nem nagyon zavarták ezek a szerkezetek, mert a kedvesét sem hanyagolta el. Végh József pszichológus szerint az egész napos munka után minden embernek kell legalább egy óra magány, amikor zenét hallgat, számítógépezik. A szakember úgy véli: a munkaidőt kellene csökkenteni, hogy ne legyenek ennyire túlhajszoltak az emberek.


(borosnline.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro