Hirdetés
Szinesvilág »
Mindent beáldozott Kocsis Tibor a győzelemért
2011. december 19, hétfő

Budapest - Kocsis Tibor (30) nyerte az X-Faktor 2011-es versenyét az RTL Klubon! A lajosmizsei fiú Muri Enikővel (21) volt érdekelt a vasárnap esti fináléban, ahol három-három dalt adott elő a két versenyző.
A csinos lány mentora, Nagy Feró napok óta hangoztatta, hogy nyerjen végre egy lány is tehetségkutatót a csatornánál, de nem sikerült a kampánya. Malek Miklós mentoráltja nyerte meg a viadalt, így Vastag Csaba tavalyi sikere után újra fiút koronáztak meg az RTL Klub stúdiójában.

Pedig mindkét döntős szó szerint az eddigi életét áldozta fel a sikerért: szerelmet, karriert, munkahelyet, biztos megélhetést és egy kisebb vagyont hagyott maga mögött a két énekes.

A csinos lány maga ismerte el a műsor folyamán: egy komoly kapcsolatból lépett ki a produkció kedvéért.

– Tudom, hogy nagyon sok mindent feláldoztunk a sikerért, beleértve a magánéletemet is. Nagyon vágyok a szerelemre, mégis úgy érzem, hogy 21 évesen most van itt az idő, hogy félretéve minden mást, végre a jövőmet építsem – nyilatkozta lapunknak Nagy Feró mentoráltja.

Tény és való: míg más lány ebben a korban azért fáradozik, hogy biztos kapcsolatban éljen, és családot alapítson, Enikő a szívfájdalmát félretéve a karrierjére és minden idegszálával a produkcióra koncentrál. Szülei is támogatják: együttest szerveztek neki, fellépésről fellépésre hordozták, és bizony anyagilag is segítették, hiszen a koncertek, az iskola és a Gór-Nagy Mária Színitanoda mellett esélye sem lett volna dolgozni.

A munkával „nincs többé gondja” a másik döntősnek, Kocsis Tibornak sem. A műsor előtt közjegyzőként és sorsolási menedzserként dolgozott. A Szerencsejáték Zrt. biztos megélhetést és karriert kínál, mások csak álmodozhatnak róla, hogy bekerülnek oda, az énekes azonban önként lemondott róla.

– Visszavárnak a munkahelyemre a műsor után is, ami hatalmas támasz nekem, viszont január elsejétől biztos, hogy nem a Szerencsejáték Zrt.-ben fogok kezdeni. Azt még nem tudom, hogy mit hoz a jövő, sikerül-e megvetnem a lábam a zenei piacon, de ahogy eddig, így ezután is bármit megteszek a sikerért – nyilatkozta elszántan lapunknak Tibor, akit szintén hathatósan támogatott az elmúlt időszakban a csa­ládja.

– Tibor a Csillag születik után gőzerővel elkezdett énekelni tanulni úgy, hogy reggeltől estig dolgozott. A baráti zenekarukkal mindemellett állandóan járták az országot, és míg a férjem a menedzserük, a koncertszervezőjük volt, addig én a díszlettervezőjük, így volt, hogy még kismamaként, nagy pocakkal is a létrát másztam, hogy minden tökéletes legyen – tudtuk meg Lillától, az énekes nővérétől. (blikk.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro