Hirdetés
Szinesvilág »
Megszületett Jakupcsek Gabriella kislánya!
2008. november 30, vasárnap

A Blikk értesülése szerint vasárnap reggel megszületett Jakupcsek Gabriella (45) harmadik gyereke, Kliegl Emma Róza, aki 3650 grammal és 53 cm-rel jött a világra.
A tévés műsorvezetőnek korábbi házasságából már van két fia, a húszéves Marcell és a 23 éves Bálint.

A szülés után Gabriella azt mondta: "Mindketten nagyon jól vagyunk, és a nap nagy részét még alvással töltjük. Csodálatos érzés újra egy újszülöttet a kezemben tartani. Hosszú hetek óta, tudatosan készültem erre a pillanatra. Nagyon sokat jelentett számomra, az a támogatás, érdeklődés és szeretet, ami az elmúlt hónapokban áradt felém. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki szorított értünk."

Jakupcsek Gabi a Blikknek egy korábban adott interjújában beszélt arról, hogyan készül a szülésre: "fegyelmezetten tartom az étrendet, nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem, és nem habzsolok. Nem vagyok kívánós, és egyébként is képes vagyok kontrollálni a kívánságaimat. Egész könnyen viselem. Sajnálom azokat, akik az utolsó hetekben nehezen mozognak, és hálát adok, hogy én nem ilyen vagyok."

Mint korábban elmondta, szerencsésnek érzi magát, amiért az elmúlt három hónapban azzal foglalkozhatott, amivel szeretett volna.

– A babavárás és a család mellett olyan szakmai feladatokkal töltöttem napjaimat, amelyekben igazán hiszek, és remélhetőleg hosszú távon folytatom őket. Emellett persze kellett a feltöltődés is, mert tavasszal új kihívások várnak, olyanok, amelyeket már elő is készítettem.

A baba mellett is fogok tudni dolgozni, hiszen az én hivatásom szabadabb, mint egy átlag magyar nőé, aki sajnos akár napi 8 órát is távol kell hogy legyen gyermekétől.

(blikk.hu) 




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro