Szinesvilág »
Madonnának nem kerül sokba a válás Ritchietől
2008. december 08, hétfő
Becsült vagyonának alig több mint tíz százalékából megússza válását Madonna. Exférje azonban így sem jár nagyon rosszul, Madonna, úgy hírlik, 32 millió font juttatással engedi útjára Guy Ritchiet.
Az 50 éves amerikai énekesnő és a filmrendező Guy Ritchie nemrég jelentette be - megerősítve több hónapnyi sajtóhíresztelést -, hogy útjaik nem egészen nyolcévi házasság után különválnak. A válás, gyorsított eljárással és különösebb felhajtás nélkül, a múlt hónap végén már le is zajlott a londoni felsőbíróságon.
A The Sunday Times által a brit pénzarisztokráciáról évente közzétett lista idei kiadása szerint Madonna vagyona 300 millió font (több mint 90 milliárd forint), ám a sztárpár már az esküvő előtt írásos egyezséget kötött arról, hogy válás esetén Ritchie ebből egy pennyre sem jelent be igényt.
A News of the World - a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap - mindazonáltal úgy értesült, hogy Madonna összesen 32 millió font juttatással engedi útjára volt férjét. Ebből 12 millió font készpénz, amit Ritchie már a következő napokban megkap, emellett a filmrendezőé lesz a Wiltshire grófságbeli, 20 millió font értékű Ashcombe House kastély és az ezt körülölelő birtok.
Ritchie - akinek saját vagyonát 30 millió fontra becsülik bennfentesek - eredetileg bejárást szeretett volna a divatos londoni Marylebone negyedben lévő, hatalmas közös lakásba is. Madonna azonban ezt nem volt hajlandó megosztani, ezért döntött inkább a 12 millió font kárpótlás mellett.
Jóllehet Ritchie soha nem tartott igényt komoly összegre az énekesnő vagyonából, Madonna azért semmit nem bízott a véletlenre: Fiona Shackletont, a londoni válóperes ügyvédi szakma legfénylőbb csillagát kérte fel válási tanácsadónak.
Shackleton mások mellett Károly trónörököst is képviselte a Diana hercegnővel vívott válási csatában, legutóbb pedig Sir Paul McCartney válóperét intézte, aki nem jött ki rosszul az egyszségből. Madonna figyelmét állítólag ez utóbbi siker ragadta meg. Heather Mills (McCartney volt felesége) a hírek szerint eredetileg 125 millió fontot követelt a Beatles volt basszusgitárosának hivatalosan 400 millió fontra (több mint 120 milliárd forintra) becsült vagyonából, ám Shackleton hathatós közreműködése révén McCartney végül 24,3 millió font kifizetési kötelezettséggel megúszta a viharos véget ért házasság felbontását.
A sztárügyvéd mindkét féltől megkapta méltó jutalmát: a tavasszal lezajlott válóper utolsó tárgyalási napján Heather egy pohár vízzel nyakon öntötte, McCartneytól viszont állítólag egymillió fontot kasszírozhatott - óránként 500 fontos munkadíján felül.
(hvg.hu)

Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,