Szinesvilág »
Lilu lesz Ördög Nóri műsorvezető társa
2011. november 18, péntek
Budapest - Csajokkal hódít jövőre az RTL Klub. Három férfi után ugyanis Ördög Nóri (30) párja a Csillag születik újabb szériájában nem más lesz, mint Lilu (35).
Az X-Faktor csinos műsorvezetője a legutóbbi élő show-ban jelentette be, hogy jövőre újabb tehetségek jelentkezését várják, és megint társat kap maga mellé. Ezután mindenki találgatni kezdett, hogy vajon Sebestyén Balázs, Stohl András vagy Nagy Sándor miatt kell majd megint eldobnia imádott magas sarkúit. Lapunk információi szerint a csatorna döntése alapján hazánkban egyedülállóként most nem férfi-nő páros fogja terelgetni a kiscsillagokat.
– Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen én ilyen jellegű műsort még sosem vezettem. Izgatottan várom már, ahogy a Nórival való közös munkát is. Azt hiszem, egyszerre lesz furcsa és izgalmas, hiszen bár nagyon jó a viszonyunk, még szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Nóri egy ízig-vérig nőci, nekem pedig inkább fiusabb a humorom. De talán pont ettől az ellentéttől lesz kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Persze teljesen más lesz ez a viszony, mint egy férfi-nő párosnál. Igazi úttörők leszünk, úgyhogy nagy kihívás ez nekünk – nyilatkozta Lilu, aki három lehetséges férfijelöltet ütött ki a nyeregből. Ördög Nóri párja ugyanis a Csillag születik első két szériájában még a jelenleg börtönbüntetését töltő Stohl András volt, aki jövő márciusban szabadul, így akár ő is betölthette volna Lilu szerepét, ahogy Nóri 2010-es x-faktoros társa, Sebestyén Balázs, vagy a harmadik Csillag születik műsorvezetője, Nagy Sándor is.
– Ez egy igazi formabontó ötlet volt! Én ujjongtam az örömtől, hogy Liluval dolgozhatok majd, hiszen a Reggeliben is nagyon jól működtünk együtt. – kezdte Nóri, aki szerint a ValóVilág műsorvezetője csakis jó hatással lehet rá. – Az biztos, hogy nem körömlakkokról fogunk majd beszélgetni. Lilu egyébként is nagyon jó hatással van rám, így semmiképp sem egy tüllös, habos-babos műsort fognak látni a nézők. (blikk.hu)

Hasonló hírek
Szirota Jennifer megmentené édesapja életét a nyereményből
Csepregi Éva erről sehol, senkinek nem beszélt
Elhagyná az országot Ördög Nóra
Évfordulóhoz érkezett a 15 éves sztár szerelmi élete
Sokkolta a betegsége az RTL műsorvezetőjét
Lilu szerint a folyosókon születnek a legjobb műsorvezetők
Újabb híresség Ördög Nóra családjában
Varga Viktor öccse is kiscsillag
Undorító szövegét díjazták a Csillag Születikben
Ördög Nóra Mónikától tanult a legtöbbet
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,