Szinesvilág »
Kórházba ment Győzike a bíróság helyett!
2011. szeptember 12, hétfő
Elhalasztotta a bíróság az adócsalással vádolt Gáspár Győzike (37) tárgyalását hétfőn, Salgótarjánban, ugyanis Győzike egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson. A showman, egy korábbi a plasztikai műtétje miatt feküdt kórházba. A bíróság vizsgálni fogja, indokolt-e előzetesbe helyezni Győzikét.
Mint már megírtuk Gáspár Győzikét és feleségét, Beát (37) adócsalással és magánokirat-hamisítással, míg egy közeli rokonukat pénzmosással vádolja az ügyészség.
A vád szerint a showmanék 22,2 millió forintos kárt okoztak az államnak az adószabályok kijátszásával, mert bevallásukban nem tüntették fel a Győzike-show-ért járó bevételüket. A vádhatóság szerint színlelt szerződéssel bújtak ki a fizetés alól: a hosszú ideig futó családi reality honoráriumát nem saját nevükben, hanem rokonuk cégének közvetítésével vették fel.
A hétfőre kitűzött első tárgyaláson Gáspár Győző nem jelent meg, mint ügyvédje és felesége elmondta, egészségi okok miatt nem volt jelen. Egy korábbi plasztikai műtét szövődményeinek elkerülése érdekében pénteken feküdt be egy pécsi klinikára - mondták.
A bíró közölte, soron kívül keresik meg a vádlott kezelőorvosát az ügyben, hogy indokolt-e a távolmaradás. Válasza után tűzik ki az új időpontot, illetve döntenek arról, hogy szükséges-e a vádlott elővezetése vagy esetleg előzetes letartóztatása. (blikk.hu)

Hasonló hírek
Nem követte el Győzike a 22 milliós adócsalást?
Pákónak joga van a kisfiához!
Benyugtatózva várta Stohl Andrást az áldozat, de nem jött
Perbe fogták Johnny Deppet
Gáspár Győző: ez már nagyon magánélet
Egyre keményebb a vád Gáspár Győző ellen
Pert veszített Kovács Lázár
Kovács Lázár elbukta a pert
Beszipkázta Bea asszonyt a média: visszatér a képernyőre
Győzikét lekapcsolták a rendőrök, 1,2 millióra büntették
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,