Szinesvilág »
Kiss Ádámot tolja az RTL Fábry megüresedett trónjára?
2011. december 16, péntek
Ma már a nézők is egyre inkább érezhetik, hogy a gazdasági válság a szórakozásukra is rásütötte bélyegét. A televízióknál sorra szűnnek meg kultikussá vált műsorok, illetve nem indulnak el olyan produkciók sem, amelyek az utóbbi években zászlóshajóként funkcionáltak, vagy éppen nagy elánnal beharangozták születésüket
A jelek szerint így járt például az a nagyszabásúnak tervezett valóságshow is, melyben a Showder Klub humoristái költöztek volna be egy meglehetősen rémisztő közegbe, hogy onnan aztán szép sorjában kiessenek. A tervezett műsor producere, Kovács Kristóf, aki éppen tizenhárom éve jegyzi az Esti Showdert is, az Új Ásznak röviden kommentálta a műsorai körül kialakult faramuci helyzetet.
Elég sok minden halasztódott mostanában a televízióknál, rengeteg ember és produkció sorsa jelenleg is bizonytalan. Ennek ellenére a tervek továbbra is bemutatásra készen állnak, és bízom benne, hogy rövidesen a nézők is láthatják ezeket képernyőn - mondta szűkszavúan a sikerműsorok atyja.
Hogy az Esti Showder Fábry Sándor helyett kivel is kerülhet képernyőre a jövőben, arról Kovács Kristóf nem kívánt nyilatkozni. A napilap úgy tudja, a műsor Kiss Ádámmal tér majd vissza. Mellette szól fiatalsága, ráadásul provokatív, és az sem hátrány, hogy képes megfogni a hirdetők számára fontos célcsoportot. (stop.hu)
Elég sok minden halasztódott mostanában a televízióknál, rengeteg ember és produkció sorsa jelenleg is bizonytalan. Ennek ellenére a tervek továbbra is bemutatásra készen állnak, és bízom benne, hogy rövidesen a nézők is láthatják ezeket képernyőn - mondta szűkszavúan a sikerműsorok atyja.
Hogy az Esti Showder Fábry Sándor helyett kivel is kerülhet képernyőre a jövőben, arról Kovács Kristóf nem kívánt nyilatkozni. A napilap úgy tudja, a műsor Kiss Ádámmal tér majd vissza. Mellette szól fiatalsága, ráadásul provokatív, és az sem hátrány, hogy képes megfogni a hirdetők számára fontos célcsoportot. (stop.hu)
Hasonló hírek
Fizetés nélkül maradtak Fábry emberei
Hatalmasat bukott Fábry Sándor a köztévén
Életveszélyben: bombával fenyegették meg a Heti Hetest
Levette a képernyőről Pataki Zitát az RTL?
Fridiék kitiltották Tvrtkót a műsorból!
18 millióba kerül adásonként az új Fábry Show
Kiss Ramóna: az én bajom ezekhez képest nulla
Stohl András nem kell az RTL Klubnak!
Unta saját műsorát Fábry!
Fél elvenni barátnőjét Klapka
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,











