Szinesvilág »
Kihantolhatják Zámbó Jimmy holttestét
2010. szeptember 06, hétfő
Zámbó Jimmy holttestének exhumálásával is végződhet az a nyomozás, amit a múlt héten rendelt el a Fővárosi Főügyészség. Mint ismeretes, Hulé Éva feljelentése kapcsán gyilkossági üggyé minősítették át a kilenc évvel ezelőtt balesetként lezárt tragédiát. Így újabb szakértői véleményekre lesz szükség, hogy végérvényesen pontot tegyenek a szövevényes ügyre.
"Egy esetleges gyilkossági ügyben mindig a frissen elvégzett helyszíni szemle és a nyomozati események hozzák a legpontosabb eredményt, de természetesen akár sok évvel az eset után is van lehetőség adatok gyűjtésére, ha a hatóságok indokoltnak látják. Magyarországon viszonylag ritka egy holttest exhumálása és újraboncolása, de az én praxisomban is előfordult már 6-8 eset. Arra is volt példa, hogy egy korábban balesetként lezárt esetről így derült ki, hogy valójában idegenkezűség vezetett a halálhoz" - nyilatkozta Dr. Szeles Géza igazságügyi orvos szakértő a Napi Ásznak.
"Természetesen alapos ok kell ahhoz, hogy egy holttest sok év után ismét a boncasztalra kerüljön, de a gyilkosság gyanúja bizony okot szolgáltathat erre" - tette hozzá a szakértő, majd kitért arra is, hogy milyen felszereltség segítheti ilyen esetben a munkát.
"A magyar helyszínelési technikák és az igazságügyi orvostan cseppet sem marad el a világ legnagyobb szervezeteinek eszköztárától. A költségek viszont igen magasak. Az elmúlt tíz esztendőben is folyamatos volt a fejlődés ezeken a területeken, így előfordulhat, hogy egy kilencéves holttest vizsgálatakor korábban nem felelhető nyom kerül elő. Ez különösen igaz egy lövésnél, vagy mérgezésnél" - zárta mondandóját Dr. Szeles Géza. (storyonline.hu)

Hasonló hírek
Szinte csoda: lábra állt Hulé Éva
Hulé Éva új reményt kap a sorstól
Hét gyereket nevelt Zámbó Jimmy
Végre elengedte Jimmyt
Újabb titkok Zámbó Jimmy haláláról
Egy kislánya is volt Zámbó Jimmynek
Jimmy még ma is milliókat keres
Hulé Évának bocsánatot kell kérnie!
Hulé Éva a jótevőjének köszönheti, hogy még nem halt éhen
Jimmy tragédiájának szemtanúja haragszik megmentőire
Címkefelhő
Cameron Diaz,
díj,
férje,
Glamour Women of the Year,
gyerekek,
Johnny Depp,
Keresztes Ildikó,
Legjobb színésznő,
Megasztár,
Peller Anna,
szakítás,
színvonal,
szerelem,
Vanessa Paradis,
Zámbó Jimmy,
zsűri,