Hirdetés
Szinesvilág »
Győzikét lekapcsolták a rendőrök, 1,2 millióra büntették
2012. január 30, hétfő
Kulcsszavak: Győzike,

SALGÓTARJÁN – Lekapcsolták a rendőrök Gáspár Győzőt, mert szlovák rendszámú Audival közlekedett. A Hír24 információi szerint a zsaruk több órán át benntartották a rendőrségen Győzőt, majd 1,2 millió forintos bírságot szabtak ki rá. Nem először bukott le így.
A Blikk kérésére Győzike részletesen elmesélte a történteket. – Salgótarjánból igyekeztem Miskolcra az orvoshoz a pánikbetegségem miatt péntek délután, amikor megállítottak a rendőrök – idézte fel az esetet Gáspár Győző. – Elkérték az édesapám által bérelt szlovák rendszámú autó papírjait, átnézték a kocsit, majd úgy döntöttek, leveszik róla a rendszámot. Közben még két rendőrautó kijött. Két órán keresztül tartott a komédia. Abból viszont egy szó sem igaz, hogy letartóztattak, és bilincsben vittek el. Mert már ilyen hírek is keringenek a városban. Nem vittek be a rendőrségre.

Gáspár Győző nem érti, miért vették le a rendszámot az autójáról. – Azzal indokolták a döntést a rendőrök, hogy csak olyan ember közlekedhet szlovák rendszámú autóval, akinek szlovák lakcímkártyája van – tette hozzá Győző. – Ez azonban egy bérautó. Magyar állampolgárként pedig onnan bérelek autót, ahonnan akarok. A mai világban cseppet sem mindegy, hogy 90 vagy 150 ezer forintért bérel valaki kocsit. Elém tettek egy papírt, amelyben az állt, hogy elismerem-e, hogy bűncselekményt követtem el. Természetesen nem ismertem el. Nálam volt a bérleti szerződés magyar nyelvű fordítása, és egy meghatalmazás is, hogy használhatom. A tulajdonos pedig egy szóval sem mondta, hogy nem közlekedhetek vele.

Kérdés, mennyi az annyi. Ha kiderül, hogy Gáspár jogtalanul használta a szlovák rendszámú kocsit, akkor igencsak mélyen zsebbe kell nyúlnia.

– Két rendőr ugyanabba a konditerembe jár, amelyikbe én. Azt mondták, ez a bűncselekmény 1 millió 200 ezer forintomba fog kerülni. A semmiért fizessek? Inkább felajánlom rákos, leukémiás beteg gyerekeknek ezt a pénzt. Az autót bérbe adó cég igazgatója nem hagy cserben. Azt mondta, hétfőn felkeresi a hatóságokat, és elrendezi az ügyet.

Megkerestük a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesét, hogy megtudjuk, hol tart az ügy, és milyen büntetésre számíthat a showman, de csak későbbre ígértek tájékoztatást. (blikk.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro