Sokáig színész akart lenni. Amikor negyedik nekifutásra sem vették fel a színművészetire, el kellett gondolkodnia azon, hogy más pályát válasszon. Gundel-Takács Gábor azóta egy másik pódiumon áll és másutt. Az élet a televíziózást ajánlotta neki a színpad helyett.

- Fatalista vagyok, hiszek a végzetben, az elrendelt sorsban. Az életem eddig erre példa. Amit nagyon akartam, sosem sikerült. Ellenben abból születtek a sikereim, amit helyette kínáltak. Amatőr színészként már külsőztem heti két-három napot a tévé sportosztályán, aztán amikor leszámoltam a színészi ambícióimmal, maradt a tévé. Akkortájt még igazi műhelymunka folyt, és a szakma nagyjaitól leshettem el a tudást, a szamárlétrát fokról fokra végigjárva - meséli Gundel-Takács Gábor, aki most a közszolgálati televízió legnézettebb vetélkedőjének a játékmestere. De tudja azt is, hogy a tévé sok szempontból csapda lehet. 

- Az ismertség önveszélyes akkor, ha az ember ettől különbnek képzeli magát másoknál. Márpedig, ha megváltozik a jellemed, megváltozik a sorsod is, és sokat veszíthetsz. Ugyanilyen veszélyes a "képernyőfüggőség" is; úgy kell élvezned, hogy közben tudatában legyél annak, ez egy mulandó, véges állapot. Sok színészt, tévést, rádióst látok magam körül, akik azon keseregnek, hogy nem keresik őket. Észre kell venni, ha egy szakasz elmúlik az életünkből, el kell engedni békében. Tisztában vagyok vele, hogy nem fogok hatvanéves koromban a képernyőn játékosokat "röpíteni" egy-egy rossz válasz után. Valahogy úgy érzem, idősebb koromra a sport közelében dolgozom majd, talán még közvetíthetek, és idén beiratkoztam egy sportjogi képzésre is. (stop.hu)