Hirdetés
Szinesvilág »
Gundel-Takács Gábor tisztában van vele
2012. január 05, csütörtök

Sokáig színész akart lenni. Amikor negyedik nekifutásra sem vették fel a színművészetire, el kellett gondolkodnia azon, hogy más pályát válasszon. Gundel-Takács Gábor azóta egy másik pódiumon áll és másutt. Az élet a televíziózást ajánlotta neki a színpad helyett.
- Fatalista vagyok, hiszek a végzetben, az elrendelt sorsban. Az életem eddig erre példa. Amit nagyon akartam, sosem sikerült. Ellenben abból születtek a sikereim, amit helyette kínáltak. Amatőr színészként már külsőztem heti két-három napot a tévé sportosztályán, aztán amikor leszámoltam a színészi ambícióimmal, maradt a tévé. Akkortájt még igazi műhelymunka folyt, és a szakma nagyjaitól leshettem el a tudást, a szamárlétrát fokról fokra végigjárva - meséli Gundel-Takács Gábor, aki most a közszolgálati televízió legnézettebb vetélkedőjének a játékmestere. De tudja azt is, hogy a tévé sok szempontból csapda lehet. 

 
- Az ismertség önveszélyes akkor, ha az ember ettől különbnek képzeli magát másoknál. Márpedig, ha megváltozik a jellemed, megváltozik a sorsod is, és sokat veszíthetsz. Ugyanilyen veszélyes a "képernyőfüggőség" is; úgy kell élvezned, hogy közben tudatában legyél annak, ez egy mulandó, véges állapot. Sok színészt, tévést, rádióst látok magam körül, akik azon keseregnek, hogy nem keresik őket. Észre kell venni, ha egy szakasz elmúlik az életünkből, el kell engedni békében. Tisztában vagyok vele, hogy nem fogok hatvanéves koromban a képernyőn játékosokat "röpíteni" egy-egy rossz válasz után. Valahogy úgy érzem, idősebb koromra a sport közelében dolgozom majd, talán még közvetíthetek, és idén beiratkoztam egy sportjogi képzésre is. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro