Szinesvilág »
Gombos Edina érzékenyebb lett
2008. december 03, szerda
A műsorvezető boldogabb már nem is lehetne: egy hathetes csodás kislány édesanyja.
A kórházban még csodálkozva néztem, milyen természetesen bánnak a nővérek a törékeny kisbabával. Eg y kicsi t meg ijedtem, amikor a kezembe adták, és nekem kellett ellátnom. De feleslegesen aggódtam, mert nem maradtam egyedül a feladattal. A férjem kivett egy hónap szabadságot, hogy velünk legyen ebben az időszakban. Sokszor még most is meglepődöm, milyen természetesen fürdeti és teszi tisztába Mirandát – vallotta be a Blikknek Edina. – Most a hasfájós korszakunkat éljük, de ha Mirike meghallja az édesapja hangját, azonnal megnyugszik, és abbahagyja a sírást. Fontosnak tartjuk, hogy mindkettőnk anyanyelvén beszéljen, ezért az apukája spanyolul, én pedig magyarul beszélek hozzá. Éjjelenként még velünk alszik, és csak én kelek fel hozzá, mert A lberto általában úgy alszik , mint a bunda! Ilyenkor jól jön, hogy majdnem tizenöt évig keltem hajnali háromkor a rádiózás miatt – tette hozzá nevetve Edina, aki a szülés után sokkal érzékenyebb lett. – Szeretnék majd beszámolni a személyes élményeimről Mirandának, ezért még a terhességem alatt szerkesztettem egy albumot, amelyben minden vele kapcsolatos ereklyét öszszegyűjtök. Például beletettem az ultrahangfotókat és a kórházi karszalagját. Aztán leírtam, hogyan született, és mit mondtam neki, amikor először a karomba adták. A Babanapló gyönyörű ajándék lesz a tizennyolcadik születésnapjára. Egyébként mindazok a leendő és gyakorló szülők hozzájuthatnak a könyvesboltokban, akik nem szeretnék, hogy a fiók mélyén, dobozban, tasakokban kallódjanak a saját kincseik.
(blikk.hu)
(blikk.hu)
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,











