Hirdetés
Szinesvilág »
Érdekből itatták Flipper Öcsit - állítja a barát
2008. november 28, péntek

Megrázta a barátokat, egykori zenésztársakat Flipper Öcsi halála, annak ellenére, hogy a tragédiának voltak előjelei. A szintén zenész Járóka Sándor rendszeresen együtt ivott Öcsivel. Szerinte sokan érdekből itatták az egykor ünnepelt zenészt
Sokan nem is tudták, milyen állapotban volt a zenész az utóbbi időben, hiszen nem is találkoztak vele, talán Járóka (Djaroka) Sándor (37) volt az utolsó igaz barátja és egyben sorstársa is. A szintén zenész Sándor ugyanis rendszeresen együtt ivott Öcsivel, akivel gyermekkoruk óta ismerték egymást.

– Öcsi érzékeny ember volt, átlátta a dolgokat, ahogy én is. Nem tudta feldolgozni, hogy egykori népszerűségét elvesztette. Ez nem csak lelki, megélhetési kérdés is. Ráadásul a felesége is elhagyta – mondta a Blikknek a barát, aki szerint sokan érdekből itatták az egykor ünnepelt zenészt.

– Pedig tudták, hogy nem szabad! Hasznot, kiugrási lehetőséget láttak benne, mi úgy szoktuk mondani, „létrának nézik". Sokat mulattunk együtt az éjszakában, szinte mindennap együtt voltunk, de már akkoriban is aggódtam az italozása miatt. Próbáltam rávenni arra, hogy kevesebbet, és ha lehet, legalább csak este igyon. Jó barát volt, amikor édesapám meghalt, végig velem volt, fogta a kezem és vigyázott rám. Akkor igazából úgy éreztem, hogy testvérek lettünk. Egy ideje tartottam attól, hogy ez lesz a vége! – tette hozzá a zenész, aki munkába is kezdett.

Flipper Öcsivel, rendszeresen eljárt velük fellépni, és csináltak egy közös dalt is. Ez lett Öcsi utolsó dala.

Ahogy arról beszámoltunk, Flipper Öcsi kedd éjszaka végleg feladta a küzdelmet. A zenész egy hónappal ezelőtt került be a székesfehérvári Szent György kórház intenzív osztályára. A nyelőcsövén kialakult visszerek miatt lélegeztetőgépre tették, és a fájdalmai miatt mélyaltatásban tartották. A gégeproblémákon kívül még vagy három, önmagában is nagyon súlyos betegsége volt, halálát azonban a torkában keletkezett vérzés okozta. A zenész tragédiája Járóka számára nemcsak óriási fájdalom, hanem intő jel is egyben. A lejtőn már ő is elindult, elvesztette a munkáját, és teljesen eladósodott, kenyérre se nagyon van pénze. Állítása szerint egészségügyi problémái is vannak, ezért most elhatározta, hogy talpra áll, dolgozni szeretne újra, hogy kilábaljon a válságból, és ne járjon úgy, mint zenésztársa.

(delmagyar.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro