Szinesvilág »
Egymásnak esett Hajdú Péter és Fiala János
2012. január 27, péntek
Összecsapott Hajdú Péter és Fiala János a TV2 Frizbijének felvételén. A műsorvezető lehetőséget adott az újságírónak, hogy egy korábbi, Vitray Tamással folytatott beszélgetésre reagáljon, ám az interjú összetűzésbe torkollott.
"Fiala János, elmondott mindenféle alpári, szakmaiatlan, szarházinak, miután Vitray Tamás elmondta (elmondhatta) a Frizbiben, hogy milyen borzasztó érzés volt számára, amikor Fiala nyilvánosan "szakmai halottnak" nevezte. Úgy döntöttem, megkérdezem Fiala Jánostól, hogy miért tette ezt!" - írta ki közösségi üzenőfalára Hajdú Péter, aki valóban meghívta műsorába az újságírót.
A beszélgetés főként Vitray Tamásról és Fiala János vele kapcsolatos viszonyáról szólt, valamint arról, mit kifogásolt az újságíró Hajdú Péter szakmaiságában. Fiala szerint egy műsorban kellett volna szerepelnie Vitray Tamással, nem pedig később reagálnia, az akkori adásban elhangzottakra, később pedig azt is megjegyezte, amit ő csinált, semmi sem volt ahhoz képest, amit Hajdú Péter szakmailag eltűrt a Vitrayval folytatott beszélgetés során.
- Te a műsorban egy tízes skálán nyolcasra voltál felkészületlen, Tamás pedig azt mond, amit akar... Ha együtt dolgoznál Dömsödivel, ő elmagyarázná neked, hogy miről beszél Fiala, de most hiányzik kettőnk közül a tolmács. Te egy másik iskola vagy és ezt tudomásul veszem... - mondta keményen Hajdú Péternek Fiala János, aki egy időre még az asztaltól is felállt és a műsorvezetőnek hátat fordítva beszélt a közönség felé. (stop.hu)

Hasonló hírek
Csepregi Éva erről sehol, senkinek nem beszélt
Balázs: "Csalódtam, de elfogadom, hogy a tévé ilyen!"
12 milliós luxushajót vett Hajdú
Gálvölgyi felajánlotta a szerveit
Magára hagyta Hajdú Péter Katát és a gyerekeket
Elhagyta a családját Geszti Péter
Édesanyjáért aggódik Geszti Péter
Baricz, Geszti két jó barát
Platinalemezt kapott születésnapjára Bródy
A pénz boldogít, ha van szerelem és család - a Barátok közt sztárja szerint
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,