Szinesvilág »
Claudia túl öreg Gesztesinek
2012. január 16, hétfő
Budapest — Nemcsak a színigazgatóknak, de volt férjének, Gesztesi Károlynak (48) sem kell Liptai Claudia (38) – legalábbis komoly szerepre.
A Ha eljön a jeges című bestsellere alapján készülő filmjében Gesztesi – bár korábban foglalkoztatta a gondolat – mégsem Liptainak, hanem egy másik színésznőnek adja a női főszerepet. – Beszéltem Claudiával a főszerepről, tetszett neki az ötlet. Ám mégsem valószínű, hogy ő kapja majd meg – mondta lapunknak Gesztesi, a film producere.
– Egy idősebb férfi lesz a férfi főszereplő, ezt én fogom alakítani. A női főszereplőnek inkább egy huszonéves lányt szeretnék. Ezért hamarosan kiírunk rá egy pályázatot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne számítanék Claudiára; remek színésznőnek tartom.Örülnék, ha benne lenne a filmben. Megnézi a forgatókönyvet, és azt a szerepet kapja, amelyiket csak akarja.
Claudiát mindig is érzékenyen érintette, hogy nem igazán fogadta be a színésztársadalom. Hogy ennek a magánéleti zűrjei, vagy más oka van-e, azt nem tudni, de tény: Liptainak az elmúlt tíz évben a Pletykafészken, valamint a Black Comedyn kívül egyetlen darabban sem szántak komolyabb szerepet. Úgy tűnik, számára már csak a tévézés marad. – Mindig sajnáltam, hogy annak idején a tévézést választotta a színház helyett. Bármilyen nehéz szerepet is kap, nagyon jól el tudja játszani – tette hozzá Gesztesi.
– Ha minden jól megy, szeptemberben elkezdjük forgatni a filmet, Sümegen és a Balaton-felvidéken vesszük fel az akciójeleneteket. Úgy csináljuk, hogy négyrészes legyen. A nagyfilm december elején már moziba is kerülhet, a többiből pedig tévésorozat készítünk, ez két év alatt menne le. Évadonként tizennyolc rész lenne. Ha Claudia szerepet kap az új tévésorozatban, akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy volt férje, Gesztesi lesz majd a főnöke. Tehát tőle függ gyermeke, Panka édesanyjának a fizetése is.– Semmilyen anyagi oka nincs annak, hogy számítok Claudiára. Hogy szerepet kap a filmemben, annak csak egy oka van: nagyon jó színész! (blikk.hu)

Hasonló hírek
Gesztesi nevére vette a kisfiút
Liptai Claudia egy lépésre az esküvőtől?
Liptai Claudia élő adásban kamuzott a nyomorról?
Családi titkokról mesél Gesztesi fia
Liptai Claudia apjának megint nem sikerült
Romokban hever Liptai Claudia szerelmi élete?
Claudia párja sosem pózol majd a fotósoknak
Liptai Claudia és Ördög Nóra rokonok lesznek
Borzasztó tudattal kellett együtt élnie Gesztesi Károlynak
Liptai máris visszatérne?
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,