Szinesvilág »
Beteg kislány álmát váltották valóra az X-Faktor sztárjai
2012. február 09, csütörtök
Az X-Faktor sztárjainak talán a legfontosabb karrierjükben, hogy a közönség szeresse őket. Az énekesek éppen ezért igyekeznek minél több kívánságot teljesíteni, hogy ezzel is rajongóik kedvére tegyenek.
Kováts Vera, Muri Enikő és Baricz Gergő pár hete Dombóváron adott koncertet, ahol egy mozgássérült kislány egyik legnagyobb álmát teljesítették.
- A kilenc éves Bianka koraszülöttként jött a világra, és csontvelő-gyulladásban szenved. Régóta vágyott arra, hogy egy közös képet készíthessen velünk - árulta el az Új Ásznak a három fellépő, akik örömmel álltak a kamera elé.
- Reméljük, ha legközelebb a környéken lesz dolgunk, esetleg ismét koncertezhetünk a városban, meglátogat majd minket Bianka - reménykedtek az énekesek. (stop.hu)
- A kilenc éves Bianka koraszülöttként jött a világra, és csontvelő-gyulladásban szenved. Régóta vágyott arra, hogy egy közös képet készíthessen velünk - árulta el az Új Ásznak a három fellépő, akik örömmel álltak a kamera elé.
- Reméljük, ha legközelebb a környéken lesz dolgunk, esetleg ismét koncertezhetünk a városban, meglátogat majd minket Bianka - reménykedtek az énekesek. (stop.hu)
Hasonló hírek
Keresztessel vígasztalódik Baricz
Muri Enikő szingli és boldog
Madár Vera eldöntötte: saját útjára lép
Muri Enikő: megtanított a fortélyokra
Elhagyta a családját Geszti Péter
Baricz Gergő nagy dobásra készül
Keresztes Ildikó végre odaadta karácsonyi ajándékát
Baricz Gergő mindent feladott
X-Faktorossal randizik Muri Enikő
Baricz, Geszti két jó barát
Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,











