Szinesvilág »
A világ legapróbb vezetője
2008. március 08, szombat
Alig ért véget az elnökválasztás Oroszországban, a győztes Dmitrij Medvegyevnek máris újabb címért kell "megküzdenie": a világ legapróbb termetű vezetőjének címéért - írta a The Guardian című brit lap.
A mostani orosz elnökválasztásig nem volt vetélytársa e tekintetben a 162 centiméteres testmagasságú Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőnek. Egyetlen "méltó riválisa" a 168 centi magas Nicolas Sarkozy francia elnök volt eddig, de ő sem ingatta meg Kim pozícióját. A számos orosz blogban tréfásan "nanoelnökként" emlegetett Medvegyev azonban szintén 162 centiméter magas, így hát milliméterekig menő pótlólagos mérésekre - esetleg célfotó alkalmazására - lenne szükség, hogy el lehessen dönteni az elsőség kérdését. Annyi azonban kiegészítő mérések nélkül is bizonyos, hogy Medvegyev megfosztotta az észak-koreai diktátort eddigi egyuralkodó helyzetétől - legalábbis ezen a téren.
Medvegyev és Kim csak a hivatalban lévő elnökök közül "alacsonyodik ki" termetével. Attól messze állnak, hogy lefőzzék Benito Juárez, XIX. századi mexikói elnököt, akinek növekedése megállt félúton a 130 és a 140 centi között. Jócskán meghaladják Engelbert Dollfuss egykori osztrák kancellár (1932-34) 148 centis és David Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke 150 centis testmagasságát is. Sokan mások állnak még előttük a régiek közül az alacsonysági rangsorban, például Teng Hsziao-ping kínai, Jasszer Arafat palesztin és Nyikita Hruscsov szovjet vezető is. Napóleon neve is idekívánkozik, még ha néhány történész újabb teóriája szerint tíz centivel magasabb volt is az eddig feltételezett 155 centiméternél.
Az orosz sajtófotósok egyébként igyekeznek alulról fotózni Medvegyevet, mert feltételezik, hogy nem örül a kétes értékű elsőség lehetőségének, és inkább nagyobbnak szeretne látszani, mint kicsiségben elsőnek lenni. Tanácsadói erre nézve is ellátják jó tanácsokkal: például azt javasolják neki, hogy társaságban igyekezzék egy lépéssel a többiek előtt állni - írta a brit lap az orosz média által is ismertetett összeállításában.
(hirextra.hu)

Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,