Hirdetés
Szinesvilág »
A szerencséhez kockáztatni is kell!
2011. október 11, kedd

Ahogy a Szerencsekerék játékosai is napról-napra átélik, ahhoz nyerjenek, olykor vállalniuk kell a bukás lehetőségét. Klausmann Viktor ezt az igazságot a saját bőrén tapasztalta meg!
A műsorvezető sosem félt attól, hogy merész lépéseket tegyen egy jobb élet reményében. Éppen ezért hagyta ott harmadéves korában a jogi egyetemet, mert izgalmasabbnak találta az újságírói, illetve televíziós feladatokat. Meg is találta a számításait, hiszen hiába volt ő a Magyar Televízió legfiatalabb műsorvezetője, igazán megtisztelő feladatokat kapott. Többek között a romániai forradalomról a helyszínről tudósított, édesanyja szerint véres bakancsban tért haza. Emiatt az elszántság miatt bízták rá a Szerencsekerék műsorvezetését, ami óriási népszerűséget hozott neki. Egyik pillanatról a másikra ismert ember lett, úton útfélen leszólították, autógrammot kértek tőle. Ezt a sikertörténetet aztán egy súlyos betegség egy pillanat alatt törte ketté. "Porckorongsérvem lett, pokoli fájdalmaim voltak, szedtem a fájdalomcsillapítókat, és öt hétig feküdtem az ágyban és néztem a plafont. Nem tudtam aludni, rengeteget szenvedtem. Édesanyám ápolt, ő próbálta bennem tartani a lelket. El voltam keseredve, mert az orvosok semmi jóval nem kecsegtettek." Amikor Kiderült, hogy Viktor betegsége pszichés eredetű, a televíziós ráébredt: nem biztos, hogy jól irányította eddig az életét. De ezúttal is bevált az a módszer, hogyha tesz egy merész lépést, akkor jóra fordul minden. "Megfogadtam, ha meggyógyulok, változtatok az életemen. Ennek első lépése volt, hogy vidékre költöztem és bár akkor még nem volt gyermekem, az emeleten berendeztem egy gyerekszobát is." Ez utóbbi nem sokkal később benépesült, mivel megérkezett a kislánya, Tamara. Ahogy azt sem tagadta soha, hogy házasságon kívül is született egy fia. Ugyan jelenleg magányosan él, de a nőkkel mindig is szerencséje volt. "Nem adtam fel, hogy talán egyszer én is megállapodok, megnyugszom és nekem is lesz egy igazi családom." (storyonline.hu)

 




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Carlo Ponti, Damu Roland, Dannii Minogue, Donna Summer, fogyókúra, Jessica Simpson, Justin Theroux, Kristen Stewart, Oszter Alexandra, sportmarketing  , Zana József, adócsalás, alkalmazottja, allergia, amerikai elnök, Angelina Jolie, Anggun, Anna Kendrick, anyja, apja, énekes, öltöző, örökbefogadás, összezuhant, üzenetek, Ördög Nóra, baba, Baby Gabi, Balázs, baleset, barátja, barátnő, Baricz Gergő, bátyja, Bódi Gusztiék, börtön, Bee Gees, betörtek, Beyoncé, Bobbi Kristina Brown, boldog, Brad Pitt, Brasch Bence, Britney Spears, Bruce Willis, Burgess Benji, Chris Brown, Christina Aguilera, Cini, család, csőtörés, Csepregi Éva, CSI, Csillag Születik, Damu Roland, Daniel Pytlarz, David Caruso, Demi Moore, diéta, Dobó Kata, drog, elhunyt, első fotók, első unoka, eltűnt, Erős Antónia, erőszak, esküvő, Eva Green, Eva Longoria, Farkas-Jenser Balázs, férfiak, férje, felügyelő, fogyókúra, forgatás, fotósok, Gaál Noémi, Ganxsta Zolee, Gálvölgyi János, Görög Zita, George Clooney, George Clooney, Gombos Edina, Győzike, Hajdú Péter, Halle Berry, házalakítás, Hernádi Judit, Horatio Caine, hozzátartozói, Hugh Laurie, Jack Kerouac, Jackie Chan, Jake Gyllenhaal, Janicsák Veca, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, John Travolta, Josh Kelly, Judy, Julio Iglesias, Justin Theroux, Justin Bieber, Kamarás Iván, Kanye West, Karthago frontembere, Kate Beckinsale, Kate Middleton, Kate Moss, Katherine Heigl, Katie Holmes, Katy Perry, könyve, Keira Knightley, Keresztes Ildikó, Kim Kardashian, kirabolták, Király L. Norbi, kislánya, Klapka György, Kovács Ági, Kozsó, Kristen Stewart, Kumin Viktória, lánya, Len Wiseman, Lola, luxus hajó, Madár Vera, Madonna, Maloveczky Miklós, Martin Sheen, Matthew McConaughey, Mészáros Andrea, Mészáros János Elek, Medveczky Ilona, Megasztár, Megasztár, Michael Caine, Mihályi Győző, Miley Cyrus, Molnár Zsuzsa, Muri Enikő, Némedi Mari, Nick Stahl, nyeremény, operaénekes, partnere, pasija, Pete Doherty, Radics Gigi, rapsztár, rendőrség, Rihanna, Robin Gibb, Sacha Baron Cohen, Scarlett Johansson, Sihell Ferry, Sir Paul McCartney, Sophia Loren, sport, Szabó Győző, Szabó Zsófi, Szakos Andi, színésznő, Született feleségek, szerelem, szerelm, szervei, szex, szexuális zaklatás, szingli, Szirota Jennifer, Takáts Tamás, Talán Attila, Tom Cruise, Tom Fletcher, Tom Jones, Toxikoma, TV2 Megasztár, Usher, Varga Viktor, Varnus Xaver, Várkonyi András, Vidal Sassoon, Vilmos herceg, Whitney Houston, Will Smith, X faktor, X-Factor, zaklatás, Zalatnay Sarolta, zsűritagja,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro