Szinesvilág »
150 delfin zúzta magát halálra Tasmánián
2008. december 02, kedd
Nem sokáig örülhettek a cetmentők az alig egy hete történt sikeres tasmániai mentésnek: ezúttal több mint 180 hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin sodródott partra a szigeten, egy olyan partszakaszon, ahol nem volt esélyük az életben maradásra.
A nagytestű delfinek hatalmas, csapdába esett csapatát három nappal ezelőtt a levegőből fedezték fel az Ausztráliához tartozó Tasmánia egyik nyugati, kietlen partszakaszán - akkor még közel a felük életben volt.
A mentést nehezítette, hogy a partot hatalmas sziklatömbök borítják, amelyek súlyos sebeket ejtettek a delfinek testén. A helyi állatvédelmi szakembereknek és őket segítő önkénteseknek végül a 187-ből 32 állatot sikerült megmentenie, azt a kisebb csoportot, amelyek bajba került társaik hangjait követve úsztak a sekély, part menti vizekre - ismertette az eredményt a helyi vízügyi minisztérium munkatársa.
Az évnek ebben a szakaszában nem ritka a cetek tömeges halála a vonulási útvonaluk mentén található tasmán és ausztrál partokon. Legutóbb egy hete adtunk hírt róla, hogy szintén Tasmánián 64 szintén hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin vetődött partra. A megmentettek közül ötre műholdas nyomjelzőt szereltek, s amikor a jeladó szerint a nyílt tengerre kiérve az állatok egy nagyobb, csapathoz csatlakoztak, először bizonyosodott be, hogy a delfinmentők munkája nem hiábavaló.
Annak magyarázata, miért vetik partra magukat tömegesen egyes cetfajok, még ismeretlen a biológusok előtt. Lehetséges, hogy a sekély vízben elveszítik navigációs készségüket, mások szerint a tengerekben egyre fokozódó zajszennyezés zavarja meg az állatokat, de általános az a felfogás is, amely szerint ezek az igen intelligens, érzékeny emlősök tömeges öngyilkosságot hajtanak végre. Tény, hogy a mintegy 80 cetfaj közül tíz veti magát partra rendszeresen - olykor több százával - és ugyanennyi ritkábban. Leggyakrabban közülük is a fogascetekhez tartozó fajok, mint például az ámbráscetek vagy épp a hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfinek.
(origo.hu)

Címkefelhő
Carlo Ponti,
Damu Roland,
Dannii Minogue,
Donna Summer,
fogyókúra,
Jessica Simpson,
Justin Theroux,
Kristen Stewart,
Oszter Alexandra,
sportmarketing
,
Zana József,
adócsalás,
alkalmazottja,
allergia,
amerikai elnök,
Angelina Jolie,
Anggun,
Anna Kendrick,
anyja,
apja,
énekes,
öltöző,
örökbefogadás,
összezuhant,
üzenetek,
Ördög Nóra,
baba,
Baby Gabi,
Balázs,
baleset,
barátja,
barátnő,
Baricz Gergő,
bátyja,
Bódi Gusztiék,
börtön,
Bee Gees,
betörtek,
Beyoncé,
Bobbi Kristina Brown,
boldog,
Brad Pitt,
Brasch Bence,
Britney Spears,
Bruce Willis,
Burgess Benji,
Chris Brown,
Christina Aguilera,
Cini,
család,
csőtörés,
Csepregi Éva,
CSI,
Csillag Születik,
Damu Roland,
Daniel Pytlarz,
David Caruso,
Demi Moore,
diéta,
Dobó Kata,
drog,
elhunyt,
első fotók,
első unoka,
eltűnt,
Erős Antónia,
erőszak,
esküvő,
Eva Green,
Eva Longoria,
Farkas-Jenser Balázs,
férfiak,
férje,
felügyelő,
fogyókúra,
forgatás,
fotósok,
Gaál Noémi,
Ganxsta Zolee,
Gálvölgyi János,
Görög Zita,
George Clooney,
George Clooney,
Gombos Edina,
Győzike,
Hajdú Péter,
Halle Berry,
házalakítás,
Hernádi Judit,
Horatio Caine,
hozzátartozói,
Hugh Laurie,
Jack Kerouac,
Jackie Chan,
Jake Gyllenhaal,
Janicsák Veca,
Jennifer Aniston,
Jennifer Lopez,
John Travolta,
Josh Kelly,
Judy,
Julio Iglesias,
Justin Theroux,
Justin Bieber,
Kamarás Iván,
Kanye West,
Karthago frontembere,
Kate Beckinsale,
Kate Middleton,
Kate Moss,
Katherine Heigl,
Katie Holmes,
Katy Perry,
könyve,
Keira Knightley,
Keresztes Ildikó,
Kim Kardashian,
kirabolták,
Király L. Norbi,
kislánya,
Klapka György,
Kovács Ági,
Kozsó,
Kristen Stewart,
Kumin Viktória,
lánya,
Len Wiseman,
Lola,
luxus hajó,
Madár Vera,
Madonna,
Maloveczky Miklós,
Martin Sheen,
Matthew McConaughey,
Mészáros Andrea,
Mészáros János Elek,
Medveczky Ilona,
Megasztár,
Megasztár,
Michael Caine,
Mihályi Győző,
Miley Cyrus,
Molnár Zsuzsa,
Muri Enikő,
Némedi Mari,
Nick Stahl,
nyeremény,
operaénekes,
partnere,
pasija,
Pete Doherty,
Radics Gigi,
rapsztár,
rendőrség,
Rihanna,
Robin Gibb,
Sacha Baron Cohen,
Scarlett Johansson,
Sihell Ferry,
Sir Paul McCartney,
Sophia Loren,
sport,
Szabó Győző,
Szabó Zsófi,
Szakos Andi,
színésznő,
Született feleségek,
szerelem,
szerelm,
szervei,
szex,
szexuális zaklatás,
szingli,
Szirota Jennifer,
Takáts Tamás,
Talán Attila,
Tom Cruise,
Tom Fletcher,
Tom Jones,
Toxikoma,
TV2 Megasztár,
Usher,
Varga Viktor,
Varnus Xaver,
Várkonyi András,
Vidal Sassoon,
Vilmos herceg,
Whitney Houston,
Will Smith,
X faktor,
X-Factor,
zaklatás,
Zalatnay Sarolta,
zsűritagja,