Hirdetés
Szentjobb »
Egy emlékezetes nap
2010. április 12, hétfő

Március utolsó napja sem telt eseménytelenül a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjainak számára, mivel alig ütött kilencet az óra, már úton voltak Szentjobb felé. A szalárdi és a szentjobbi iskolákban bemutatták, hogy milyen is az élet a váradi tanintézményben,  útjuk ezután pedig az árvaházba vezetett. Alább Darvas Szintia írását olvashatják
Az iskola mindenkori feladata tanítani és nevelni. A diákok erkölcsi fejlődését illetően, az immár hagyománnyá vált Együtt egy mosolyért programról kell beszámoljunk, amelynek keretén belül a szentjobbi szociális otthon kis lakóit örvendeztették meg tanárok és tanulók közös erővel. A november végén útnak indított program folytatása tehát ez a márciusi; ha akkor a főgimnázium dísztermébe látogatott a Mikulás, most a főgimnázium költözött le Szentjobbra, s vitte magával a húsvéti készülődés hangulatát

Miközben a házban a nagyobbak kézműves tevékenységet folytattak, addig a lelkes váradi csapat a kisebbeket hozta el az óvodából. A kiadós ebédet követően, a húsvéti hagyományoknak megfelelő tojásdíszítésre került sor, amelyben kicsi-nagy egyaránt jól érezhette magát- erre mi sem jobb bizonyíték, mint az együttlét családias hangulata.

A mosolygó gyermekarcok közelebb hoznak egymáshoz két, látszólag különböző, világot, mindeközben bizonyítva, hogy mindenki egyenlő, szociális, illetve társadalmi helyzetétól függetlenül. Az öröm mindenhol és mindenkor öröm marad, és ugyanúgy hatással van gyermekre, mint felnőttre: egy-egy találkozás léleküdítőt jelent. A viszontlátásra gyermeknap alkalmával nyílik alkalom, amikoris újabb foglalkozásra készül az egykori Premontrei Főgimnázium csapata.




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro