Szalárd »
Valentin-napi parti volt Szalárdon
2010. február 19, péntek
„Valentin nap azért van, hogy megünnepeljük egy szent emlékét, aki tisztelte a szerelmet és a romantikát, amikor az emberek szerelmes üzeneteket cserélnek. Mások szerint később sokan összetévesztették a norman-francia 'galantin' szóval, ami szerelmest jelent. Az idők során a két hiedelem összefonódott, melynek eredményeképpen Szent Valentinra úgy emlékezünk, mint a szerelmesek védőszentjére.”
Talán senki sem gondolkozott el azon, miért is van és mit is jelent valójában a Valentin-nap, amikor február 13-án, szombat este, éppen buliba sietett a szalárdi kultúrotthonba.
„Nagyon jól megszervezett, programokkal tele Valentin-napi parti volt -– hallhattuk ezt vissza több embertől – amely tényleg mosolyt csalt az arcunkra”.
A buli 22 órakor kezdődött, amikor fellépett a Tini Dance két csoportja, azaz a B612 és a Kölyökdance. A táncosok Erdei Katalin vezetésével több mint egy órás műsorral szórakoztatták a közönséget.
A műsor után a résztvevők sörivó versenyre jelentkezhettek, amely nem is volt olyan könnyű , mivel nem csak egy sör megivásról szólt, hanem meg is kellett küzdeni a sörért. Két csapat versenyzett a Tini Dance és Szalárd. Egyszerre csak két versenyző küzdhetett egymással. A feladatuk az volt, hogy le kellett hajolniuk, letenni az egyik ujjukat a földre, majd tízet fordulni a saját tengelyük körül. A tíz forgás után elkellett jusson a versenyző a sörig, mintegy ötméteres távolságra. Aki hamarabb megitta a sört, természetesen nyert, a csapatverseny díja pedig egy láda sör volt. A verseny után a tombolasorsolás következett,
Szeretnénk köszönetet mondani elsősorban a Tini Dance-nek, Kőrösi Ferencnek, azaz Kefének, aki egész éjjel fokozta a hangulatot, és mindazoknak akik elősegítették, hogy ez a buli megrendezésre kerüljön! A zenét biztosította DJ Johnnie B.(Nagyvárad)
Szabó Zsófia