Hirdetés
Szalárd »
Petőfi szavalóverseny Szalárdon
2010. március 13, szombat
Kulcsszavak: szavalóvrseny, Szalárdon,

Második alkalommal szervezte meg a Szalárd-körzeti Petőfi Sándor szavalóversenyt pénteken, a Szalárdi János Egyesület, és annak elnöke, Kőrösi Mária tanítónő.
 

A szalárdi iskola diákjai mellett, a környező helységekről szép számban vettek részt diákok és pedagógusok egyaránt. Szalárd, Jákóhodos, Hegyközszentimre, Bihar, Szentjobb, Biharvajda, Paptamási, Hegyközkovácsi és a határon túli Biharnagybajom képviseletében 43 tanuló versenyzett.

A rendezvény meghívottai és egyben a zsűri tagjai Pető Csilla parlamenti képviselő, F. Bathó Ida színművész és Szigeti Ferenc nyüvedi lelkész volt.

A szavalóversenyt Kőrösi Mária nyitotta meg és köszöntötte a vendégeket, a zsűri tagjai mellett a szalárdi iskola aligazgatónőjét, Nagy Irént, a helyi lelkészt, Borzási Gyulát, a Mozaik együttest, valamint a résztvevő települések képviselőit. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos, hogy megbecsüljük kultúránkat és nagyjainkat.

Ezután került sor Fazekas Tibor és Ghitea Júlia pedagógusok vetítéssel egybekötött bemutatójára Petőfi életéről, személyiségéről és a március 15-ei eseményekről.

A szavalatok között a szalárdi Kispitypangok és a Pitypang néptánccsoportok somogyi lánytáncokkal és felcsíki polgári táncokkal díszítették a műsort. A megmérettetés után Margittai Tamás és a Mozaik együttes műsora következett, melyben megzenésített verseket adtak elő felejthetetlen élményben részesítve a közönséget, majd Török Árpád bűvész szórakoztatta a közönséget.

A versenyzőket korcsoportonként díjazták.

III. osztályosok:  I. helyezett Kéri Szabolcs Biharról

            II. helyezett Tóth Titusz Paptamásiról

            III. helyezett Fodor János Szentjobbról

 

IV. osztályosok:  I. helyezett Vencel Dóra Biharról

            II. helyezet Kiss Árpád Biharnagybajomról

            III. helyezett Kőrösi Gergő  Szalárdról

Különdíjban részesült még Pető Csilla képviselő részéről Máté Emőke-Ibolya Biharvajdáról. A Napsugár folyóirat részéről Szilák Zoltán Szalárdról, Kendi Norbert Jákóhodosról, Szabó Annamária Hegyközszentimréről és Petru Barbara Hegyközkovácsiról kapott különdíjat.

V-VI. osztályosok I. helyezett Barczag Beatrix Biharról

                II. helyezett Báthori Renáta Biharról

                III. helyezett Elek Enikő Paptamásiról és Gurbai Reghina-Boglárka Biharról

A Szalárdi János Egyesület részéről különdíjban részesült Dani Márton (Szalárd), Pető Csilla különdíját Nagy Krisztina (Szalárd) kapta.

A VII-VIII. osztályosok között a zsűri csak III. díjat osztott ki Kovács Katának Biharról.

Különdíjat kapott a Szalárdi iskola részéről Borz Andrea.

Kőrösi Mária tanítónő ezúton is köszönetet szeretne mondani a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázati támogatásáért, a helyi RMDSZ szervezet, valamint Nagy Miklós polgármester és a szalárdi iskola minden magyar pedagógusának a lelkes támogatásért és az odaadó segítségért.
Kőrösi Tünde




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro