Szalárd »
Közösen lehetnek versenyképesek
2009. július 12, vasárnap
Az állattenyésztés fellendítéséről, szőlő-újratelepítésről, gazdaszövetségek létrehozásáról is szó esett a Szalárdi községi napok keretében megtartott gazdafórumon.
A szalárdi kultúrotthonban megtartott gazdafórum vendége Gőgös Zoltán, a magyarországi földművelésügyi minisztérium államtitkára, házigazdája pedig Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő volt, ő köszöntötte a Bihar megye több településéről, például Bihardiószegről vagy Szentjobbról is érkezett gazdákat. Nagy Miklós szalárdi polgármester (maga is biogazda) mellett a község testvértelepülésének, Nádudvarnak a polgármestere, Beke Imre is jelen volt a fórumon, s megosztotta tapasztalatait a hazai gazdákkal.
Gőgös Zoltán államtitkár elmondta: Magyarország uniós csatlakozásakor ők sem voltak felkészülve az uniós bürokráciára, mindazonáltal sikerült kialakítaniuk egy körülbelül 800 fős tanácsadói hálózatot, amely minden szinten működik, így Magyarországot még nem kötelezték mezőgazdasági támogatások visszafizetésére.
Az anyaországban 2007-nem indították azt a modernizációs programot, melynek keretében az állattenyésztőket támogatják. A program fő célja a termelési költségek csökkentése és új bevételi források megteremtése. Mivel az állattartó telepek környezetvédelmi engedélyeit 2012-ig meg kell oldani, egy lehetséges alternatíva a biogáz-üzemek kialakítása, melyekben elektromos áramot termelnek.
A zöldség- és gyümölcstermesztésben lát lehetőséget a partiumi gazdák számára, mondta az államtitkár, aki azt is kifejtette: a termelőknek erős érdekképviseletet, egyfajta szövetkezet kell létrehozniuk terményeik értékesítésére. Nem a régi termelőszövetkezetek visszaállításáról van szó, mondta Gőgös, hanem arról, hogy a nagyobb mennyiségű jó minőségű árut kínálhassanak a lehetséges felvásárlóknak, és az üzletláncok helyett például szállodákkal lehet szerződést kötni a friss zöldség-gyümölcs felvásárlására. A fórumra időközben megérkezett Erdei Dolóczki István Szatmár megyei RMDSZ-es képviselő, aki elmondta: a megyéjebeli, például halmi epertermelőknek gondot jelent a hűtőberendezések bevásárlásra. Lakatos Péter a tejkvóta rendszer iránt érdeklődött, s a gazdák is választ kaptak különféle kérdéseikre a fórumon.
Fried Noémi Lujza