Szalárd »
Átadták az új szalárdi sportcsarnokot
2009. július 12, vasárnap
Szalárdon már hagyománnyá válik, hogy a községi napok alkalmával átadnak valamilyen új létesítményt, mondta Nagy Miklós, a község polgármestere.
Szombaton délután a sportcsarnok ünnepélyes átadásával nyitották meg hivatalosan is a XI. Szalárdi községi napokat. Nagy Miklós polgármester után Cseke Attila RMDSZ-es szenátor kapott szót. ”A szalárdi közösség sikerorientált közösség.” – mondta Cseke, aki a község fejlődéséről is beszélt. Lakatos Péter a lobbytevékenységről is beszélt, majd azt mondta: Nagy polgármestert akár ifjúsági és sportminiszternek is ajánlaná, hiszen láthatóan tud gazdálkodni a közpénzekkel.
A nádudvariak köszönését Beke Imre polgármester tanácsolta, míg Szalárd másik testvértelepülésének, Tiszacsegének az üzenetét Nagy Irén aligazgató olvasta fel, mivel a csegei küldöttségnek váratlanul haza kellett térnie. A szlovákiai Vágfüzesről érkezettek nevében Iliás Tamás lelkész beszélt, majd Kucharszky Zoltán hegyözszentimrei református és Vasile Bandui ortodox lelkész kért áldást az új létesítményre. A szalagátvágás után a meghívottak és a szalárdiak egyaránt megnézték az új csarnokot, mely a sportesemények mellett a kulturális tevékenységnek is otthont adhat az elkövetkezőkben.
Fried Noémi Lujza