Hirdetés
Ország-világ »
"Nem lehet megkerülni Orbán Viktort" - Szlovákiai magyar pártok vitája
2011. november 17, csütörtök

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint Dél-Szlovákia fejlesztésénél ma nem lehet megkerülni az Orbán Viktor vezette magyar kormányt.
A parlamenten kívüli magyar párt elnöke ezt abban a választási stúdióbeszélgetésben jelentette ki, amelyet az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szervezett Berényi és Bugár Béla, a Híd magyar-szlovák kormánykoalíciós párt elnöke között szerdán Pozsonyban. A zárt ajtók mögött lezajlott beszélgetés videofelvétele délután felkerült az Új Szó honlapjára. 

Szlovákiában március 10-én tartanak előre hozott parlamenti választást.

"Orbán Viktor ma egy szomszédos ország miniszterelnöke. Orbán Viktor pártjához tartoznak a helyi önkormányzatok vezetői, tehát a polgármesterek, a megyei vezetők. Ahhoz, hogy Dél-Szlovákia fejlődjön, nem lehet megkerülni a magyar kormányt, nem lehet megkerülni Orbán Viktort, ha így tetszik". Ilyen szempontból Szlovákia rákényszerül az együttműködésre - mondta Berényi.

Az Orbán vezette magyar kormány úgy lett vitatéma, hogy Berényi ismételt állítására, mely szerint a szlovák jobboldal - beleértve a Hidat is - megpróbálja kizárni a jobboldali együttműködésből az MKP-t, Bugár koalíciós partnereit idézve úgy fogalmazott: ők nem szeretnék, ha Orbán emberei ülnének a nyakukon.

"Erős demagógiának tartom, hogy Orbán emberei fognak a kormányban ülni. Az MKP azelőtt is, 13 éves fönnállása alatt is igyekezett jó kapcsolatot fenntartani a magyar kormánnyal. Ennek most is így kell lennie. Elsődlegesen nektek (a Hídnak) kellett volna rámutatni arra, mint akik ezt tapasztaltátok, hogy például a Mária Valéria híd megnyitása kivel, ha nem Orbán Viktorral történt annak idején. Történetesen ki építette fel azt a hidat, ha nem az akkori szlovák kormány és Orbán Viktor első kormánya. A szlovák kormányban mi is benne voltunk. Ez az együttműködés előnyöket hoz ennek az országnak, és nem lehet mereven elzárkózni Orbán Viktortól, mint olyantól, és beállni abba a falkába", amely jelen pillanatban "csahol" ezen kormány körül - fejtette ki az MKP elnöke.

Leszögezte: "Ilyen szempontból, azt hiszem, hogy komoly visszalépés történt Szlovákiában az elmúlt másfél évben, az, hogy ellenségként tekint egy szomszédos ország kormányára."

Bugár azt mondta, Jan Figel, illetve Mikulás Dzurinda álláspontját idézte. "Egy viszont biztos: nagyon gyakran az hangzik el tőletek, amit Magyarországon fogalmaztak, vagy ott mondták ki először" - jegyezte meg a Híd elnöke. Hozzátette: az MKP egykori elnökeként ő is együtt dolgozott Orbánékkal, "de megvolt a határ: ettől eddig. Ugyanis nekünk itt Szlovákiában kell megoldani a problémáinkat", és ebben segíthet a magyar kormány, de segíthet Brüsszel is.

Bugár rámutatott: a szlovákiai magyaroknak sohasem lesz többségük a parlamentben, ezért "mindig szükségük lesz szlovák partnerekre. ...ha akarjuk, ha nem, együtt kell működni azokkal a szlovákokkal, akikkel ugyan nehéz, de lehet. Különben nem érünk el eredményt. Magyarországról ugyan lehet ide kiabálni, de eredményt itt kell elérni, ők csak segíthetnek, de sajnos a különféle gyors kapkodással ronthatnak is."

A Bugár-Berényi vita szerkesztett változatát szombati számában közli az Új Szó. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro