Ország-világ »
"A magyar EU-elnökség kevés jó osztályzatot kap"
2011. június 29, szerda
A hatalom bebetonozása nemzetközi arculat helyett címmel közölt cikket a magyar EU-elnökségről szerdán a Der Standard című liberális osztrák lap.
A lap budapesti tudósítója, Kathrin Lauer szerint "csak kevés jó osztályzatot" kap a magyar EU-elnökség. Sok bíráló szerint - írta a tudósító - Magyarország elszalasztotta a lehetőséget, hogy az EU-elnökség révén nemzetközi súlyról tegyen tanúbizonyságot, s éppen ebben az időszakban vitte véghez a Fidesz-kormány a legfontosabb lépéseket hatalma bebetonozása érdekében.
Ez utóbbira példaként említette a médiatörvény és az új alkotmány elfogadását. Meglátása szerint az Európai Bizottság csak lényegtelen pontokat bírált a médiatörvényben, a törvény "a cenzúra egy lehetséges eszköze maradt", az új alkotmány pedig olyan eszközöket tartalmaz, amelyek célja megkötni minden leendő kormány kezét.
Ezzel egy időben Orbán Viktor "agresszíven nyilatkozott" Brüsszellel kapcsolatban - fogalmazott a szerző. Szombaton ugyanakkor a hitelek és befektetések "bőségszarujával" érkező kínai kormányfőnek "hízelgett" Orbán Viktor, kijelentve, Magyarországnak másfajta szövetségekre és másfajta szövetségesekre van szüksége - vélte a lap.
Sikereket is elért a magyar EU-elnökség, ezt még a szigorú bírálók is elismerik, például Balázs Péter volt külügyminiszter. E sikerek közé tartozik a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása. Balázs ezt tapasztalt magyar szakdiplomaták érdemének is tartja, és úgy véli, hogy szakértői szinten általában véve jól szerepelt a magyar elnökség.
"Vegyes érzelmeket vált ki" a szerző szerint az európai romastratégia. Az Európai Parlamentben ünnepelték a dokumentumot, a romaszervezetek azonban hatástalannak tartják, hiányolják a szankciók kilátásba helyezését.
Kudarcként könyveli el a szerző a Hillary Clinton amerikai külügyminiszter részvételével tervezett keleti partnerségi csúcstalálkozó meghiúsulását. "A hivatalos indoklás szerint egyeztetési nehézség volt az oka, hogy (Clinton) lemondta részvételét. Ehelyett most csütörtökön tesz félhivatalos látogatást Budapesten" - írta a Der Standard. (stop.hu)

Hasonló hírek
Kevesli a médiatörvény módosításait az Európa Tanács
Horvátországban lista készül az elítélt pedofilokról
Brüsszeli fórum a médiaszabadságról - az Orbán-kormány is terítéken
Slota elemzi Orbán Viktor kijelentéseit
Prágai támogatás az Orbán-kormánynak az EU-n belüli vitákban
Kemény büntetésre készül Brüsszel az Orbán-kormány ellen
Szalamatin az ukrán hadsereg megmentője?
"Orbán tovább festegette párhuzamos univerzumát"
Új kormány, régi gondok Horvátországban
Orbán: Magyarország számára kedvező gazdaságpolitikai váltás indult meg az EU-ban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,