Ország-világ »
Wellness-kúrára küldték a fáradt elefántokat
2011. július 12, kedd
Egy hónapig tartó kényeztető üdülésre küldték az indiai Kerala állam egyik hindu templomának elefántjait, hogy kipihenjék nagy fáradtsággal járó munkájukat.
A 64 elefánt pihenését és feltöltődését különleges étrend, masszázs, fürdőolajas lubickolás segíti.
Az elefántok hosszú hónapokat töltöttek kátrányos utakon vándorolva, pálmaleveleken és banánon éltek, miközben a különféle templomi fesztiválokon díszőrséget álltak - magyarázta a templom állatorvosa.
Pihenésük idején napi étrendjüket szakemberek állítják össze különleges rizskészítményből, csicseriborsóból, kurkumából, multivitaminokból, étrend-kiegészítőkből és májkészítményből.
A speciális kezelésektől azt várják, hogy megnyugtassák az állatokat, mielőtt azok elkezdenék a munkát az év hátralévő részében megrendezendő fesztiválokon.
Az elefántok kényeztető üdültetése a templomnak 900 ezer rúpiába (4 millió forintba) kerül - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.
A hindu vallás szerint Ganésha, az elefántfejű isten a jó szerencsét, a bölcsességet, a hatalmat reprezentálja. Ő az, aki elpusztítja a gőgöt, az önzést, ismeretekkel, tudással és jómóddal ruházza fel az embereket. Ezért az elefántok tartása a templomokban hagyományos szimbólum India déli részén. (stop.hu)

Hasonló hírek
Indiai kampányígéretek: áramellátás és ingyen laptop
Kisiklott egy személyvonat Indiában
Indiában sem tűrik a muszlimok Rushdie verseit
Új típusú atomerőművet tervez India
Indiában is árnyékot vet Fukusima
Szélsőséges időjárás fenyegeti Ázsiát
6,9-es földrengés sújtotta Indiát, Nepált és Tibetet
Földrengés volt Indiában
Kasmíri terroristák robbanthattak Újdelhiben
India: a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasága?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,