Ország-világ »
Washington újabb szankciókat mérlegel Irán ellen
2011. november 10, csütörtök
Kulcsszavak:
Közel-Kelet, Izrael, Irán, USA,
Az Egyesült Államok fontolóra veszi, hogy fokozza az Iránra nehezedő nyomást - jelentette ki szerdán Washingtonban Mark Toner amerikai külügyi szóvivő, azt követően, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentésében megállapította: Teherán kutatásokat és kísérleteket is végeztetett titokban, amelyek egyetlen célja az atomfegyver kifejlesztése lehetett.
"Ezek nagyon súlyos vádak, nagyon súlyos vádak és Iránnak végre őszinte és átlátható tárgyalásokba kellene bocsátkoznia a NAÜ-vel, hogy választ adjon az aggodalmakra" - jelentette ki Toner. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője szerint az Obama-kormány konzultálni fog szövetségeseivel, s együtt megvizsgálják a nyomásgyakorlás újabb eszközei alkalmazásának lehetőségét.
"Lehetőségek egész sorát elképzelhetőnek tartjuk" - mondta Mark Toner, aki szerint a NAÜ-jelentés alátámasztja azt amit "az Egyesült Államok évek óta tud és mond is, azt, hogy Iránnak atomfegyver-programja volt, és hogy bizonyítani kell, hogy felhagyott azzal a szándékával, hogy nukleáris fegyvereket fejlesszen ki."
Washingtoni kiszivárogtatások szerint az új szankciók az iráni kereskedelmi bankokat és az iráni szolgálatok által fedőszervezetként használt vállalatokat sújthatnak majd, de valószínűleg nem érintik majd a gáz- és az olajipart és a központi bankot sem. Szakértők szerint ugyanakkor ezen területek bevonása nélkül nem lehet érdemben fokozni a korábban bevezetett szankciók már elért hatást. (stop.hu)
"Lehetőségek egész sorát elképzelhetőnek tartjuk" - mondta Mark Toner, aki szerint a NAÜ-jelentés alátámasztja azt amit "az Egyesült Államok évek óta tud és mond is, azt, hogy Iránnak atomfegyver-programja volt, és hogy bizonyítani kell, hogy felhagyott azzal a szándékával, hogy nukleáris fegyvereket fejlesszen ki."
Washingtoni kiszivárogtatások szerint az új szankciók az iráni kereskedelmi bankokat és az iráni szolgálatok által fedőszervezetként használt vállalatokat sújthatnak majd, de valószínűleg nem érintik majd a gáz- és az olajipart és a központi bankot sem. Szakértők szerint ugyanakkor ezen területek bevonása nélkül nem lehet érdemben fokozni a korábban bevezetett szankciók már elért hatást. (stop.hu)
Hasonló hírek
Izrael áll a szudáni rakétatámadás mögött?
Emberkereskedelem Kelet-Szlovákiában
A nagykövet állítja: megvan a katonai terv Irán ellen
Széllel szemben
Botrány, hogy a kormány bűnözőket engedne szabadon
Hollande: a franciák a változást választották
Átültetési sokkot kapott az ország karácsonyfája
Követi-e Hollande-ot Európa?
A legnagyobb lengyel napilap petíciót írt Timosenko szabadon bocsátásáért
Leállították az utolsó atomreaktort
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











