Ország-világ »
Vizsgálati fogságban halt meg egy magyar férfi Ausztriában
2011. december 21, szerda
Meghalt a cellájában egy vizsgálati fogságba helyezett magyar férfi az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt) - írta kedden internetes kiadásában egy osztrák napilap.
A Kurier értesülése szerint a 42 éves férfit négy nappal a halála előtt vitték be, betörés gyanújával. Günter Wolf, a kismartoni büntetés-végrehajtási intézet (Justizanstalt) vezetője a lapnak elmondta: múlt kedden a fogoly cellatársai értesítették az őröket arról, hogy a férfi nincs eszméleténél.
Az őrök megpróbálták szólítgatni a férfit, de ő semmilyen módon nem reagált. "Azonnal értesítettük az orvost. Öngyilkosságra gyanakodtunk" - mondta az igazgató. Az igazgató tájékoztatása szerint a férfi kábítószerfüggő volt és egy orvostól gyógyszereket kapott. Az ügyészség boncolást rendelt el. A feltételezés szerint a férfi saját hányadékában fulladt meg. Végleges boncolási eredmény még nem áll rendelkezésre.
A bécsi magyar konzulátuson az MTI érdeklődésére közölték, hogy tudomásuk van az esetről. A hozzátartozók értesítése, illetve felkutatása folyamatban van, de a rendőrség egyelőre nem találta az elhunytnak élő hozzátartozóját. Kerekes Anna konzul elmondta, az elhunyt közeli ismerősei arról tájékoztatták őt, hogy a férfi intézetben nevelkedett, a hozzátartozók utáni kutatás ezért várhatóan nem vezet eredményre. Az MTI kérdésére elmondta, a férfi ismerőseinek közlése szerint az elhunyt nem élt kábítószerrel.
Az osztrák hatóságok tájékoztatása szerint a haláleset a hajnali órákban történt, a konzulátust néhány órával később értesítették - közölte Kerekes Anna. A konzul elmondta, az eisenstadti börtöntől azt a tájékoztatást kapták, hogy néhány napon belül várható a végleges boncolási jegyzőkönyv. "Habár a konzulátus közvetlenül nem láthat el jogi képviseletet az osztrák hatóságok előtt, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az elhunyt érdekei megfelelő módon képviselve legyenek" - mondta a konzul. (stop.hu)

Hasonló hírek
Kiszabadultak az észak-koreai fogságból a kínai halászok
Egymásra kente a magyar és osztrák vádlott - a magyar kapott többet
Így is lehet módosítani a nyugdíjrendszert
Iskolareform: Ausztriában nem zárják el a továbbtanulás útját
Halálra ítélték a kínait
Nem módosul a kisebbségi törvény Ausztriában
Ausztriában már tombol a járvány
Radioaktív sugárzás forrását keresik az osztrákok: Európa keleti felére gyanakszanak
Magyar drogtermesztőt fogtak Ibizán
135 páncélos és sok-sok kenőpénz?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,