Hirdetés
Ország-világ »
Visszaélések Kínában
2011. december 28, szerda
Kulcsszavak: Kína, visszaélések,

Több ezer párthivatalnok maga vette meg vagy illegálisan eladásra kínálta a szociális lakásokat, miközben több mint 14 milliárd forintnyi vesztegetésre is fény derült az ingatlanok ügyében.
Több mint 2.300 kínai párthivatalnok követett el visszaélést a szociális lakásokkal kapcsolatban 2011-ben - jelentette be a felügyeleti minisztérium és a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának fegyelmi ellenőrző bizottsága. A bűnösnek talált hivatalnokok vagy maguk vásárolták meg az alacsony és közepes jövedelemmel rendelkezőknek szánt megfizethető ingatlanokat, vagy illegálisan megvételre kínálták azokat - áll a két szerv által közösen kiadott közleményben. 

Az eset összesen mintegy 6.400 lakóépületet érint. A dokumentumból az is kiderül, hogy idén több mint 44.000 párthivatalnok mintegy 386 millió jüan (14,3 milliárd forint) értékű pénzt valamint árucikkeket szolgáltatott be, amit a megfizethető lakásokkal kapcsolatosan kenőpénzként küldtek nekik.

Kína a jelenlegi öt éves terv (2011-2015) alatt 36 millió támogatott lakás építését vagy felújítását tervezi, ezek közül idén 10 millió ingatlan építését kezdi meg, összesen 152,2 milliárd jüanes (5,6 ezer milliárd forint) befektetéssel. Jövőre a 2011-től elmaradva, 7 millió a központ által kitűzött hivatalos cél, a csökkenésnek - magukat megnevezni nem kívánó minisztériumi források szerint - pénzügyi oka van.




Hirdetés

Hozzászólások
gkiLAv , [url=http://fupchcviwugx.com/]fupchcviwugx[/url], [link=http://wdqhddjkqvzv.com/]wdqhddjkqvzv[/link], http://xxttextgirdo.com/
jcodhg,
2012. január 21, szombat, 20:43
gkiLAv , [url=http://fupchcviwugx.com/]fupchcviwugx[/url], [link=http://wdqhddjkqvzv.com/]wdqhddjkqvzv[/link], http://xxttextgirdo.com/
Qrb4IP wqffekmeehzi
rapihwoldxg,
2012. január 19, csütörtök, 13:13
Qrb4IP wqffekmeehzi
c3v6nK , [url=http://cffripfcjmjf.com/]cffripfcjmjf[/url], [link=http://mcyvbgoogbvq.com/]mcyvbgoogbvq[/link], http://gyeswdjrzvrh.com/
drrxgnnymz,
2012. január 18, szerda, 15:27
c3v6nK , [url=http://cffripfcjmjf.com/]cffripfcjmjf[/url], [link=http://mcyvbgoogbvq.com/]mcyvbgoogbvq[/link], http://gyeswdjrzvrh.com/
ODFWNR jmgpekczdfgw
eabeopyz,
2012. január 18, szerda, 10:22
ODFWNR jmgpekczdfgw
Please teach the rest of these itnenret hooligans how to write and research!
Loradae,
2012. január 17, kedd, 17:50
Please teach the rest of these itnenret hooligans how to write and research!
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro