Ország-világ »
Vietnamban járt Merkel
2011. október 19, szerda
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a német kancellár a kereskedelmi kapcsolatok szorosabbá fűzése céljából Vietnammal, amely közben az Európai Unióval is szabadkereskedelemre lépne.
Angela Merkel német kancellár kétnapos látogatásán egyeztetéseket folytatott Nguyen Tan Dung vietnami miniszterelnökkel a két ország közti kereskedelem volumenének növelése céljából. Németország az ázsiai kommunista állam legnagyobb európai kereskedelmi partnere. A találkozó eredményeképpen a két vezető stratégiai partneri megállapodást kötött a tavalyi 5 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom bővítése és a két állam közti kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében. Hasonló partneri egyezmény köti össze Hanoit Kínával, Oroszországgal, Japánnal és Dél-Koreával.
A német kancellár részt vett a Ho Si Minh városban megrendezett Vietnami-Német Gazdasági Fórumon (Vietnam-Germany Economic Forum), ahol hangsúlyozta: Berlin továbbra is támogatja Vietnamot az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatainak fejlesztésében, illetve az ország piacgazdaságként való elismerésében. Merkel beszédében kiállt a Vietnam és az EU között aláírandó Szabadkereskedelmi Megállapodást (Free Trade Agreement) mellett is.
Az esemény természetesen nem múlhatott el anélkül, hogy az európai válság szóba kerüljön. A német kancellár azt megelőzően, hogy a szlovák parlament először elutasította volna az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap bővítésének javaslatát, még így fogalmazott: az eurózóna országaiban megvan a politikai akarat a krízis legyőzésére, amely az ingatag európai bankszektort veszélyezteti. Habár Merkel és Nicolas Sarkozy ígéretet tett, hogy a hónap végéig egy átfogó megoldást dolgoznak ki az európai válság kezelésére, a német kancellár a Hanoi-ban adott sajtótájékoztatóján nem volt hajlandó belemenni a részletekbe. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Merkel: továbbra sem aktuális az eurókötvény
Merkel egyre tovább süllyed
Komoly helyről jött az ötlet: kapjanak a görögök saját eurót
A Frangela-tandem hatékonyabb, mint a Merkozy-páros?
Merkel biztatja a görögöket
Nem sikerült elárverezni Angela Merkel első nyugati kocsiját
Merkel: katasztrófa lenne a görögök kilépése
Kelet- és Nyugat-Németország – egy véget nem érő párharc
A kormány nem követi a köztársasági elnököt
Merkel oroszul ígért segítséget Timosenko ügyében
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,