Ország-világ »
Viccelt, de komolyan vették - mehet a börtönbe?
2012. január 23, hétfő
Viccből befestett sólymokat hittek új madárfajnak Új-Zélandon csaknem két éven át.
A turpisság azután derült ki, hogy az egyik sólymot nemrégiben elgázolta egy autó. A sólyomfestő egy gazda volt, Grant Michael Teahan, aki madárlesőket akart megtréfálni. Annyira jól sikerült neki, hogy madárrajongók - köztük szakértők is - már 2009 elejétől új faj felfedezésének diadalában reménykedtek. Lefényképezték az egészen szokatlan külcsínű, rózsaszínre és pirosra befújt sólymokat, a fotókat pedig sorra küldték a helyi újságnak.
Teahan azon bukott le, hogy eljuttatott egy videót a sajtónak, amelyen magát örökítette meg, amint szarkát fog csapdával. Csakhogy a csapda magán viselte a sólyomfestés nyomait, ugyanis ugyanolyan festékárnyalatokban pompázott. Felfigyelt erre a rendőrség, és lenyomozta Teahan kilétét.
A gazda addigra ugyan törölte otthoni számítógépéről a festett sólymos fotókat és videókat - merthogy ő is készített ilyeneket -, ám a rendőrség informatikusai helyreállították a törölt adatokat, Teahan pedig bíróság elé került.
Bűnösnek mondták ki állatokkal szembeni kegyetlenkedésben - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál. A büntetés mértékéről még nem tudni. (stop.hu)
Teahan azon bukott le, hogy eljuttatott egy videót a sajtónak, amelyen magát örökítette meg, amint szarkát fog csapdával. Csakhogy a csapda magán viselte a sólyomfestés nyomait, ugyanis ugyanolyan festékárnyalatokban pompázott. Felfigyelt erre a rendőrség, és lenyomozta Teahan kilétét.
A gazda addigra ugyan törölte otthoni számítógépéről a festett sólymos fotókat és videókat - merthogy ő is készített ilyeneket -, ám a rendőrség informatikusai helyreállították a törölt adatokat, Teahan pedig bíróság elé került.
Bűnösnek mondták ki állatokkal szembeni kegyetlenkedésben - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál. A büntetés mértékéről még nem tudni. (stop.hu)
Hasonló hírek
Itt a meglepetés: Tomiszlav Nikolics Szerbia új elnöke
A Frangela-tandem hatékonyabb, mint a Merkozy-páros?
Egy kiszámítható ország: megvan az új kormányfő
Féltucat kommunista az új szlovák kormányban
Utópia vagy új világgazdasági felfogás?
Összeállt a szlovák kormány
Letette a hivatali esküt az új német államfő
Új helységnévtábla Szlovákiában
Új alkotmányt akar a parlament elnöke
Viccelt, de komolyan vették - mehet a börtönbe?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











