Hirdetés
Ország-világ »
Verekedés az afgán parlamentben
2011. július 07, csütörtök

Tavaly szeptemberben került lebonyolításra Afganisztánban a parlamenti választás, de még mindig nem került pont a történet végére. Hogy a friss afgán demokrácia választási rendszerének kerekei lassan őrölnek, azt már korábban is tapasztaltuk, mondhatni, a normális eljárás részét képezi a több százezres nagyságrendet is elérő hamis szavazatok utólagos kiszűrése, az egymást csalással vádoló jelöltek ügyeinek kivizsgálása. Az elmúlt évben súlyos botrányok közepette újraválasztott elnök, Hamid Karzai azonban egy újabb akadályt gördített a 10 hónapja zajló viták lezárása elé, még inkább elmélyítve az ország belpolitikai krízisét, amely immár a képviselőnők közötti cipődobálásban és pofozkodásban is megnyilvánul.
Az alsóház, azaz Wolesi Dzsirga új összetétele már februárra tisztázódni látszott, az új helyzet az elnök Hamid Karzai számára kedvezőtlen változásokat hozott: nőtt az ellenzéki tábor mérete, még ha az afgán parlament esetében nem is beszélhetünk hagyományos európai értelemben vett ellenzéki pártokról, inkább ad hoc szövetségek szerint alkotnak csoportokat a honatyák. Ennek ellenére már az év elején ki lehetett jelenteni, hogy komoly fejfáját okozhat az új alsóházi összetétel Karzai számára, hiszen nőtt azoknak a képviselőknek a száma, akik alapvető kérdésekben élesen szemben állnak az elnökkel. Ezt csak tetézte az etnikai arányok felborulása, az országban relatív többségben lévő pastuk helyeket veszítettek a korábbi évek törvényhozásainak összetételéhez képest (maga Hamid Karzai is ebből a népcsoportból származik), amely további vitákat generált a szeptemberi választás eredménye körül.

Hamid Karzai talán a legrosszabb eszközzel kívánta orvosolni a problémát. Felállított egy saját vizsgálóbizottságot, amely a 249 alsóházi helyből 62 sorsa felett kívánt további döntést hozni, annak ellenére, hogy az ENSZ által támogatott Választási Panaszbizottság (ECC) és a Független Választási Bizottság (IEC) - 11 hely kivételével - már novemberben kihirdette a választási végeredményt. Az elnök által felállított testület az ellenzék és külföldi elemzők, politikusok szerint is alkotmányellenes. Karzai a külföldi nem tetszést azzal hárította el, hogy a választási eredmény tisztán belügy. Az illegális bíróság működése ellen olyan afgán képviselők is felemelték a hangjukat, akik mandátumát nem fenyegeti veszély. Az afgán parlament alsóháza és az elnök között végképp elmérgesedett a vita, ellehetetlenítve a törvényhozási munka normális menetét. Karzai az elmúlt időszakban rendeletek útján kormányzott, számos miniszter és tisztségviselő kinevezése elmaradt, egyes tisztségek felelőseinek pedig kényszerből meghosszabbították a mandátumát.

A keddi parlamenti ülésnap során olyan magasra hágott az elnököt támogató és elutasító tábor közötti feszültség, hogy a parlament két hölgy tagja összeverekedett, Nazifa Zaki hozzávágta a cipőjét a Karzai-párti Hamida Ahmadzsai képviselőnőhöz, aki védekezésképp egy üveg vizet hajított támadója felé, majd egy kisebb "közelharc" alakult ki a két hölgy között. Az incidens nyomán több képviselő is bojkottálta a szerdai ülést. Az egyre élesebb és nyilvánvalóbb ellentét a törvényhozás és az elnök között a lehető legrosszabbkor kavar belpolitikai viharokat, hiszen hamarosan megkezdődik az Egyesült Államok és a NATO csapatainak kivonása, Barack Obama után már a brit és kanadai kormányfő is bejelentette a létszámcsökkentés újabb hullámait. A másik oldalról pedig a tálibok profitálnak a belpolitikai bénultságból, nem beszélve arról, hogy a kormányzattal folytatott béketárgyalás hitelét is aláássa, ha a végrehajtás nem élvezi a törvényhozási többség bizalmát, a tálibok pedig egyértelművé tették, hogy a nyugati szövetségesekkel nem óhajtanak egyezkedni.

A helyzet tehát minden szempontból válságos. A honatyák egy csoportja az ENSZ főtitkárhoz kíván fordulni segítségért, a hírre reagálva a Karzai kormányzat ismételten figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy ne avatkozzon az ország belügyeibe. Az elnöki palota közleménye szerint a Független Választási Bizottság összeállított egy 6 pontból álló rendezési tervet, amelyet szerdán Karzai számos alsóházi képviselővel is megosztott. Csütörtökön pedig a Legfelsőbb Bíróság tagjaival, az igazságügy miniszterrel valamint az alkotmány végrehajtásával foglalkozó bizottság tagjaival kívánja megvitatni a tervezet sorsát.

10 hónappal a parlamenti választás után tehát még mindig nem rendeződött a törvényhozás helyzete, sőt a végletekig kiéleződött a vita. Komoly szégyenfolt esett ezzel az afgán politikai vezetésen, hiszen a nyugati szövetségesek nem titkolták a választás előtt, hogy az afgán demokrácia tesztjeként tekintenek az esedékes voksolás kimenetelése, amelynek eredménye igen siralmasra sikeredett. (kitekinto.hu)




Hirdetés


Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro