Ország-világ »
Várja az EU a Timosenko-ítéletet
2011. október 11, kedd
Határozott uniós válaszra számíthat Ukrajna, amennyiben a keddi ítélethirdetésen az ukrán bíróság elítéli Julia Timosenko egykori miniszterelnököt – mondta az uniós külügyminiszterek hétfői, luxembourgi ülése után Martonyi János. A külügyi tárcavezető leszögezte, az EU nem szakítja meg a Kijevvel zajló társulási és szabadkereskedelmi tárgyalásokat.
Kedden hirdet ítéletet az ukrán bíróság a Julia Timosenko egykori ukrán kormányfő ellen zajló büntetőperben. Az eljárást komoly aggodalommal figyelték az uniós tagállamok, és mint a magyar külügyminiszter fogalmazott, „ítélettől függően határozott válaszra kell számítania Ukrajnának”.
Martonyi János nem részletezte, hogy milyen válaszlehetőségeket rejthet a „határozott reakció” kifejezés, de mint hozzátette, a társulási megállapodásról és a szabadkereskedelmi egyezményről zajló tárgyalásokat egyelőre nem függeszti fel az EU, még az EU számára kedvezőtlen ítélet esetén sem.
Tanácsi források úgy tájékoztatták a BruxInfót, hogy – bár voltak olyan tagállamok, amelyek azt javasolták, hogy az Európai Bizottság elnöke mondja le az október 20-ra tervezett brüsszeli találkozóját az ukrán államfővel –, de végül az összes kommunikációs csatorna fenntartása mellett döntöttek az uniós külügyminiszterek. Ehelyett azt a taktikát választja az EU, hogy a jövőben a létező összes fórumon és találkozón fel fogja vetni Ukrajnának, hogy mélységesen elítéli a Timosenkó ellen hozott ítéletet.
Az ügyet jól ismerő diplomáciai forrás szerint a választott uniós stratégia hátterében az áll, hogy a kommunikációs csatornák fenntartásával, de a nyomás fokozásával az EU nyomon tudja követni, hogy mi történik Julija Timosenkóval az ítélet után. Szerinte fontos aspektus lesz, hogy a volt kormányfő vissza tud-e jönni az ítélet után a közéletbe, „ha nem, akkor az Európai Parlamentben biztosan blokkolni fogja az uniós-ukrán kapcsolatok szorosabbra fonását” – mondta.
Az EU-ban kész tényként kezelik, hogy az egykori ukrán miniszterelnökre súlyos büntetést fog kiszabni a bíróság, és az illetékesek rendszerint felvetik, hogy az ukrán igazságszolgáltatást mélyen áthatja a belpolitika, így nem zárható ki, hogy koncepciós eljárás zajlik a volt kormányfő ellen.
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője többször hangsúlyozta, hogy a következő lépést majd az ítélet ismeretében határozzák meg, de ő sem rejtette véka alá a véleményét: „nem vagyunk optimisták, és a benyomásunk továbbra is az, hogy az ukrán igazságszolgáltatás szelektíven működik” – fogalmazott Catherine Ashton. Martonyi János külügyminiszter is azt mondta, hogy „felvetődhetnek politikai vetületek”, de reményei szerint méltányos ítélet születik az ügyben.
A miniszterek eszmét cseréltek a közel-keleti békefolyamat állásáról, és az ENSZ Közgyűlés szeptember végi ülését, amelyen téma volt a palesztin függetlenség kérdése. Catherine Ashton azt mondta, az EU tartja magát a Közel-Keleti Kvartett által lefektetett ütemtervhez, amely szerint szűk két héten belül tárgyalósztalhoz kellene ülnie az izraeli és a palesztin félnek.
A magyar külügyminiszter szerint a Külügyi Tanács egyöntetűen elismerte a kül- és biztonságpolitikai képviselő eddigi ténykedését a közel-keleti kérdésben. „Hatalmas munkát végez Catherine Ashton, ezért az Európai Unió is az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet játszik a közel-keleti békefolyamatban” – mondta Martonyi János.
Hozzátette, a palesztin ENSZ-tagság kérdésében a világszervezet Biztonsági Tanácsa „néhány héten belül határoz” Emellett arról is tárgyalások zajlanak, hogy ezt követően az ENSZ Közgyűlése is hozzon egy olyan határozatot, amely minden fél számára elfogadható.
A tárcavezetők az elfogadott következtetésekben helytelennek nevezték, hogy Izrael továbbépíti a kelet-jeruzsálemi Gilo-telepet, ami az EU szerint szembemegy az uniós kívánalmakkal. (Az EU és az ENSZ is kifejtette korábban, hogy elítéli az izraeli telepépítéseket.)
A miniszterek ugyancsak szükségét érezték hangsúlyozni, hogy a közösség továbbra is egységes az izraeli-palesztin kérdés tekintetében. Ezzel kapcsolatban Martonyi János elmondta, „fontos, hogy legyen egységes EU-vélemény, de emellett a megoldásnak is előrevivőnek kell lennie”.
Mindezzel kapcsolatban egy tanácsi forrás úgy fogalmazott, hogy jelen pillanatban komoly gondokat okoz az ENSZ-en belül az EU-képviselet. A Közgyűlésben ugyan az Európai Unió önálló entitásként van jelen, de nehéz úgy egységes véleményt kialakítani, hogy a BT állandó tagjai, Nagy-Britannia és Franciaország szintén EU-tagok, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a Biztonsági Tanácsban a saját véleményüket képviseljék. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Timosenkót nem gyógyíthatják külföldön - meg se tárgyalták
"Néhány hónap alatt összeomlott mindaz, amit hosszú évek során felépítettünk"
Ukrajna: Elhalasztják a jaltai csúcsot
Kórházba vitték Timosenkót
A legnagyobb lengyel napilap petíciót írt Timosenko szabadon bocsátásáért
Elszigetelődés: már Timosenko kiengedése sem segítene
Politikai fejlemények Magyarországon az ellenzék szemszögéből, az osztrák Zöldek fóruma
Csalódottak a magyarországi szlovákok
Meg akarta védeni az eladót - lelőtték
Több tucatnyi település maradt áram nélkül a vihar után
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,