Hirdetés
Ország-világ »
Válságtanácskozás: bedöntik-e a görögök az eurózónát?
2011. november 02, szerda

A görög válság kiéleződése nyomán rendkívüli válságtanácskozást tartanak szerdán Cannes-ban a G20-ak csütörtök-pénteki csúcstalálkozója előtt - jelentette be kedd délután a berlini kormány.
A rendkívüli válságcsúcsról Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök telefonon állapodott meg. A találkozón eszerint e két politikus mellett az Európai Unió, továbbá az Európai Tanács, valamint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap vezetői vesznek részt. Merkel és Sarkozy külön megbeszélést tart a görög féllel, feltehetőleg Jeórjiosz Papandreu miniszterelnökkel.

A német kormány közlése szerint a német kancellár és a francia államfő kedden telefonon vitatta meg a múlt heti EU-csúcson született megállapodásokról tervezett - és teljesen váratlan - görögországi népszavazás bejelentése nyomán kialakult helyzetet és a legsürgősebb teendőket. Merkel és Sarkozy egyetértett abban, hogy minden szükséges intézkedést meg kell tenni az elmúlt heti uniós csúcsértekezleten született megállapodások átfogó megvalósítására. Berlin és Párizs a partnerekkel együttműködve mindent elkövet ennek érdekében - szögezte le a két vezető, úgy értékelve, hogy a csúcson született egyezmények megvalósítása ma szükségesebb, mint valaha. 

Angela Merkel és Nicolas Sarkozy hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az európai partnerországokkal és a Nemzetközi Valutaalappal egyetértésben mielőbb ütemtervet kell kidolgozni az uniós csúcstalálkozó megállapodásainak megvalósítására.

A berlini kormány hivatalosan nem kommentálta a tervezett népszavazást, értesülések szerint német kormánykörökben ugyanakkor már az esetleges görög államcsődre készülnek. Német politikusok - pártállástól függetlenül - úgy értékelték, hogy Papandreu miniszterelnök rendkívül kockázatos utat választott. A kormánypártok és az ellenzék vezető tisztségviselői egyaránt úgy vélekedtek: a tervezett referendummal Papandreu nemcsak országa, de az euróövezet jövőjét is kockáztatja.  (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro