Hirdetés
Ország-világ »
Vádat emeltetnének Ahmadinezsád ellen
2006. december 16, szombat

Az amerikai ENSZ-nagykövet volt izraeli és kanadai diplomatákkal közösen kezdeményezte: a világszervezet nemzetközi bírósága emeljen vádat az iráni elnök ellen.
John Bolton távozó amerikai ENSZ-nagykövet és a többi diplomata szerint az ENSZ Nemzetközi Bűnügyi Bíróságának vádat kellene emelni, amiért Mahmúd Ahmadinezsád többször megfenyegette az Egyesült Államokat, Izrael elpusztítására szólított fel, továbbá a keresztények és zsidók hátrányos megkülönböztetésére bátorított - jelentette a newsmax internetes hírportál pénteken.

"Fontos, hogy ebben a fázisban, amikor korai, félreérthetetlen jelzést kaptunk a szándékairól, cselekedjünk" - mondta Bolton a legnagyobb amerikai zsidó szervezetek elnökeinek tanácskozásán. Ahmadinezsád tavaly felháborodást keltett Nyugaton, amikor kijelentette, hogy Izraelt "le kell törölni a térképről". A holokausztot megkérdőjelező e heti teheráni konferencián pedig az iráni elnök azt mondta, "Izrael

Bolton - akinek az év végén jár le ideiglenes ENSZ-nagyköveti megbízása - rámutatott: a Mahmúd Ahmadinezsád vezette Irán nem egyszerűen gyűlöletbeszédet folytat. Mint fogalmazott, Irán "olyan képességek megszerzésére törekszik, amelyek, ha a Teherán által emlegetett szándékokkal párosulnak, nagyon súlyos következményekhez vezethetnek az Egyesült Államok és minden barátja, szövetségese, különösen Izrael számára".

Dore Gold korábbi izraeli ENSZ-nagykövet kijelentette: az iráni elnök nyilatkozatai egyértelműen megsértik az ENSZ 1948-as genocídium-egyezményét, amely büntetőjogilag üldözendőnek nyilvánítja a népirtást és annak megelőzését rendeli el. Irwin Cotler, Kanada egykori igazságügy-minisztere szerint "a népirtásra való közvetlen, nyilvános felbujtás olyan fenyegetés, amely nemcsak Izrael, hanem a nemzetközi béke és biztonság ellen is irányul".



(stop.hu)




Hirdetés

Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro